|
Kós Károly (eredetileg Kosch) (Temesvár, 1883. december 16. –
Kolozsvár, 1977. augusztus 25.): építész, író, grafikus, könyvtervező,
szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus.
Életútja
Négygyermekes postatisztviselő egyetlen fia volt.
A kolozsvári református kollégium elvégzése után a budapesti József Műegyetem mérnöki szakára jelentkezett, majd két év múlva átiratkozott az építész szakra és itt szerez diplomát 1907-ben.
Kezdő építészként különböző építészeti irodákban dolgozott (Pogány Móric, Maróti Géza, Györgyi Dénes), majd a Székelyföld építészetét tanulmányozza. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi építészet, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni.
1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi Sztánán, felépíti nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül veszi a türei református lelkész leányát.
1912-ben Régi Kalotaszeg c. illusztrált építészeti tanulmányát a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Czigler-érmével tüntették ki.
1912 telén Sztánán Kalotaszeg címmel lapot indított.
1916-ban IV. Károly koronázási ünnepségének díszlettervezője volt.
1917-1918. Állami ösztöndíjasként Isztambulba ment tanulmányútra.
1920-ban megjelenteti Kiáltó Szó c. röpiratát (Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen).
1921-ben egyik alapítója az Erdélyi Néppártnak.
1922-ben megindította és szerkesztette a Vasárnap c. képes politikai újságot.
1924-ben írótársaival megalapította az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalatát, az Erdélyi Szépmíves Céhet, amelynek megszűnéséig, 1944-ig tagja volt.
1926-ban alapító tagja volt a helikoni közösségnek.
1931-től szerkesztette az Erdélyi Helikon c. folyóiratot.
1940-től a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola tanáraként működött, mezőgazdasági építészetet tanított.
1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki.
1944-ben tervei szerint kezdték meg Kolozsvárt Mátyás király szülőházának restaurálását.
1944 őszén sztánai otthonának kifosztása után Kolozsvárra menekült.
1945-ben a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola dékánja, majd 1953-ig tanára volt.
1945-1946. Újra politikai szerepet vállalt a Magyar Népi Szövetség Kolozs megyei elnökeként.
1946-1948. Nemzetgyűlési képviselő volt.
1948-1949. A Világosság c. kolozsvári lap belső munkatársa volt.
Építészeti tevékenysége
Református parókia – Óbuda
Óbudai református parókia, Budapest (1908–1909)
Római katolikus templom, Zebegény (1908–1909) – Jánszky Bélával
Állatkerti pavilonok (pl. Madárház), Budapest (1909–1910) – Zrumeczky Dezsővel
Sztánai lakóháza: a „Varjúvár” [1] (1910)
Városmajor utcai iskola, Budapest (1910–1912) – Györgyi Dénessel
„Wekerle” Munkás és Tisztviselőtelep központja, Budapest (1912–1913)
Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (1911–1912)
Református templom ("Kakasos templom"), Kolozsvár, Monostori út (1912–1913)
"Kós-ház”, Kós tervei alapján készült, eredetileg lakóház (épült 1931-ben) Miskolc, Görgey u. 32
Műcsarnok, Kolozsvár (1943)
Mátyás király szülőházának részbeni restaurálása, Kolozsvár (1944)
Mérai tejcsarnok
Írói munkássága
Erdély népi építészete (1908)
Atila Királról Ének – ballada (1909, 1923) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetekkel
Régi Kalotaszeg (1911)
Testamentum és agrikultura (1915) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetekkel
Sztanbul (1918)
Gálok – kisregény (1919, 1930)
Kiáltó Szó – röpirat (1921)
Erdély kövei (1922) saját kézi szedés, nyomás, fűzés, kötés, linometszetek
Varjú-nemzetség – regény (1925)
A lakóház művészete (1928)
Erdély (1929)
Kalotaszeg (1932)
Az országépítő – regény (1934)
Budai Nagy Antal – színmű (1936)
István király – színmű (1942)
A székely nép építészete (1944)
Erdély népi gazdasági építészete (1944)
Falusi építészet (1946)
A kollektív gazdaság üzemi épületberendezése (1954)
Mezőgazdasági építészet (1957)
Családja
Gyermekei közül Kós Balázs (1912-1967) mezőgazdasági szakíró, szerkesztő, Kós András (1914-) szobrászművész, ifj. Kós Károly (1919-) néprajzkutató, -író lett.
Emlékezete
Emlékét őrzi Budapest XIV. kerületében a Kós Károly sétány és a Kós Károly díj. Emlékezetét ápolja a Kós Károly Egyesülés illetve a Kós Károly alapítvány.
Irodalom
Anthony Gall: Kós Károly emlékezete (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2002)
Sas Péter: Kós Károly művészete (Noran Könyvkiadó, 2004)
"A legszebb élet amit magamnak el tudtam képzelni" Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal (Kriterion, 1978)
Forás:
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|