|
Előszó
a MÉK szakmagyakorlási munkabizottság szabványügyi albizottságának munkájához
Az 1995. évi XXVIII. Törvény a nemzeti szabványosításról, egyértelműen megszabadította a honi tervezőirodákat és tervezőket a szabványok kötelezővé tett használatától, azáltal, hogy önkéntessé tette alkalmazásukat. Ezt elsősorban az EU-hoz való csatlakozásunk előfeltételeként, az EU-ban megfogalmazott és alkalmazott, piacgazdasági, fogyasztóközpontú szemléletmódot követő magatartás miatt alkották, annak érdekében, hogy az államot, mint a korábban a szabványalkotás fő finanszírozóját és fő érdekeltjét függetlenítsék a szabványalkotástól, és szerepét áthelyezzék a piacgazdaság szereplőire.
(Ez a törekvés a szerzőjogi törvénnyel is összhangban született, hiszen a
törvénnyel kötelezővé tett szabványokat, amint a jogszabályokat sem
védi a szerzői jog.)
Időközben számos új jogszabály megfogalmazta a szabványok alkalmazásának
szükségességét, gondoljunk csak az OTÉK, vagy a tervezési nyilatkozatot
előíró aktuális rendeletek sorára, melyben a szabványok alkalmazásáról,
vagy azzal egyenértékű műszaki megoldás használatáról nyilatkoznunk
kell. De miként adhatunk ki nyilatkozatot, ha a szabványokat nem
ismerjük, évek óta nem követjük nyomon változásukat, érvényességüket, és
a szakterületünket érintő szabványok egy része nem is áll rendelkezésre
magyar nyelven? És miként dönthetjük el, hogy mely szabványt
alkalmazzuk önkéntesen a kb. 23000 érvényben lévő szabvány közül, ha nem
ismerjük pontos tartalmukat?
A szabványok célja nem változott, a fogyasztó érdekében a technika
fejlődését figyelembe véve, minimális minőségi szintet követel meg. Azt
az évtizedes félreértést, minthogy a szabványt nem kötelező alkalmazni,
azaz önként választhatjuk, hogy nem is alkalmazzuk, meg kell szüntetni,
ugyanis ennek egyenes következménye egy minősíthetetlen terv,
korszerűtlen épület! Az önkéntesség három módon alkalmazható, azzal a
megjegyzéssel, hogy nyilván mi döntjük el melyik szabványokat választjuk
ki a 23000 érvényben lévőből:
- szabvány betartása,
- szabványban meghatározott egyenértékű megoldás,
- a technika fejlődése által újítás bevezetése a szabványnál jobb
megoldás (magasabb minőség) érdekében, melyet független tanúsító szerv
feleltet meg a szabványnak.
A szakmagyakorlási munkabizottság szabvány albizottságának munkáját e
tanulmányban foglaltuk össze, fenti okfejtés értelmezésére megvizsgálva a
szabványokkal kapcsolatos jogszabályi környezetet is.
2010. februárjában szakmánkat érintő teljeskörű szabványgyűjtést
készítettünk, hogy feltérképezzük az építészetet közvetlenül és
közvetetten érintő szabványokat, valamint a bevezetett, érvényben lévő
angol nyelvről fordítandó szabványok mennyiségét.
Hogy könnyebben eldönthető legyen egy-egy szabványról, hogy az pontosan
milyen szakterületet érint, kik azok a célcsoportok, akik az adott
szabvány használatában elsősorban érdekeltek (tervezők, szakági
tervezők, szakértők, kivitelezők, építőanyag gyártók, műszaki ellenőrök,
vagy tanúsító szervezetek), kategorizáltunk az egyes érdekcsoportokat.
Ezt a „szabványgyűjtemény_makróval_keresővel_xls” fájlban igyekeztünk
megjeleníteni, de a munka ezen része korántsem teljes. Mintegy 150
szabvány átolvasásával elsősorban az ICS91-es főcsoporton belül tettünk
erre utaló megjegyzéseket az utolsó oszlopokban. A harmonizált
szabványokat „o” jellel láttuk el, amint azt az MSZT nyilvántartásában
is így találjuk. A harmonizált szabványok feltérképezése a 2010.
áprilisi állapotot mutatja, a 91-es és 97-es csoporton belül teljes.
2010. júliusában a MÉK belépett a Magyar Szabványügyi Testület tagjai
sorába, felismerve azt az egyedülálló lehetőséget, amit a szabványok a
piaci szereplők versenyhelyzetében jelentenek, elsősorban nemzetközi
szinten. Ugyanakkor a szabványalkotásban résztevő kamarai tagok szabvány
bizottságonként legalább egy szavazattal támogathatják építészkamarai
érdekkörben álló szakmai oldalról a készülő szabványokat.
Letölthető anyagok:
- Előszó
- Szabványügyi ismeretek (beszámoló)
- Szabványgyűjtemény használati útmutató
- Szabványgyűjtemény Excel makróval
- Tervezői nyilatkozat
- 2. számú melléklet
- 2012.07 szabványfrissítésekhez, a tervezést érintő szabványváltozások
Utolsó módosítás: 2012.11.16 16:02 |