Tisztelt Kollégák!
Az építész kamarai tagdíj 2013. évben 46.000 Ft a 2012. májusi küldöttgyűlés döntésének értelmében.

 
MÉK kreditpontos képzés indul áprilisban, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen
2013.03.03
„Kortársépítészet – a közelmúlt és a jelen összefüggései” címmel hirdet kurzust az Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészetelméleti Tanszéke. Az egyetemen évtizedek óta folyó „Kortársépítészet – Műelemzés” című kurzus tapasztalatainak és képanyagának újrarendezésével – kifejezetten tervező építészek számára szerkesztett hat témacsoport köré szerveződő – sorozatot indít Sólymos Sándor Dr. Habil. Ybl díjas építész, tanszékvezető, egyetemi docens a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára. 

Az előadások, 2 x 2 órásak, tekintettel az építészek elfoglaltságára szombatonként délelőtt 10 órai kezdettel (egymást követő hat alkalommal) lesznek a Magyar Képzőművészeti Egyetem épületében; 1062. Budapest, Andrássy út 69-71 szám alatt, a Vetítő teremben. A kurzus előadásait sorozatként, vagy egyenként is látogathatják az érdeklődők.

A kurzus látogatását kreditpontokat gyűjtő gyakorló építészeknek, (építészhallgatóknak kedvezményesen), és minden érdeklődőnek ajánljuk. (kredit értéke 6 x 1,5=9,0 pont)
Az előadások alkalmanként 6.000-, Ft, a  teljes sorozatot egyben befizetve 30.000-, Ft. Diákigazolvánnyal rendelkezőknek alkalmanként 3.000-, ill. sorozatként 15.000-, Ft.

Tervezett időpontok:
1. előadás: 2013.     április     06. 10:00 – 13:15-ig
2. előadás: 2012.     április     13. 10:00 – 13:15-ig
3. előadás: 2012.     április     20. 10:00 – 13:15-ig
4. előadás: 2012.     április     27. 10:00 – 13:15-ig
5. előadás: 2012.     május     04. 10:00 – 13:15-ig
6. előadás: 2012.     május      11. 10:00 – 13:15-ig

1.     Témakör;
Az ARCHIGRAM, a SUPERSTUDIO és a FUTURE SYSTEMS
2.     Témakör;
A POSZTMODERN áttekintése
3.     Témakör;
A „HIGH-TECH” építészet átfordulása „ECO-TECH” építészetbe.
4.     Témakör;
    A DEKONSTRUKCIÓ sztárkultusza és hirtelen vége
5.     Témakör;
A KONCEPTUALISTA és a MINIMALISTA építészet (purizmus/reduktívizmus).
6.     Témakör;
Új építészeti trendek a dekonstrukció után. A kaosz-metaforából bio-metafora lett.

Bővebben, a programról, időpontok, regisztráció, lehetőségek itt:
http://www.mke.hu/mek_epiteszet_kurzus/
kapcsolat:     Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

befizetési cím és átutalási számla szám: 
Magyar Képzőművészeti Egyetem, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71
Számla: 10032000 – 01426751 - 00000000 


Utolsó módosítás: 2013.04.03 10:31

 
< Előző   Következő >