Az Építők Napja rendezvényt az idén június 3-án a Vasas Szakszervezet székháza dísztermében tartották. Ez alkalomból a Magyar Építész Kamara felterjesztése alapján Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült Dr. Habil. Kuba Gellért okl. építészmérnök. Az elismerést az építésznek július 21-én, a Miniszterelnökségen adták át.
A Budapesti Építész Kamara Építészeti Nívódíjának (Nívódíj) nyilvános pályázat keretében történő odaítélésével a Kamara díjazza a legkiemelkedőbb építészeti alkotásokat és alkotóikat, hogy azok megkapják a megérdemelt figyelmet és nyilvánosságot.
Az összesen 18 pályamű közül 9 épület tervezői kerültek a döntőbe, ezek közül a zsűri 5 épület alkotóit díjazta: az ezüstérem mellett két harmadik helyet osztott ki, és egy különdíj is gazdára talált.
Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ -at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját.
A Wienerberger Brick Award egy kiemelkedő építészeti díj, amely az olyan nemzetközi minőségű innovatív tégla építményeket ismeri el, amelyek bizonyítják, milyen változatosan és sokszínűen lehet felhasználni az agyag építőanyagokat falak, homlokzatok, tetők és burkolatok készítésére. Ezt a kétévenként odaítélt díjat 2004-ben alapították. 2016-ban a Wienerberger az időközben nemzetközileg is elismert építészeti díjat immár hetedik alkalommal ítélte oda.
2016. április 26-án a tájépítészet születésnapján mintegy 150 fős közönség előtt ünnepelte a magyar tájépítész szakma saját kiválóságait a FUGA Budapesti Építészeti Központban a Tájépítészet Hónapja rendezvénysorozat keretében. Az idén ötödik alkalommal megrendezett díjátadó gálán a 18 jelöltből döntőbe került Dobos Sára (Élettér Bt), a Gardenworks csapata (Kuhn András és Tarcsányi Judit), a Geum Műterem (Csontos Csenge †, Gyüre Borbála, Lád Gergely), Szabadics Anita (Forster Központ) és Wallner Krisztina (Tilia Bt) mérkőztek meg egymással.
Klaniczay Péter és Nagy Gergely építészmérnököket Forster Gyula-díjjal, a régészeti örökségvédelem területén végzett munkájáért Kovács Gyöngyi és Wollák Katalin régészeket pedig Schönvisner István-díjjal tüntették ki hétfőn, a műemléki világnapon a Pesti Vigadóban
Nagy Ervin építész Kossuth-díjat kapott, amelyet március 15. alkalmából Áder János adományozott. Nagy Ervin építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, volt országos főépítész a magyar népi építészet forma- és motívumvilágát továbbörökítő, organikus stílusú, ikonikus alkotásokat kiérlelő építőművészete, illetve a nemzeti építészetpolitika és építészeti érdekképviselet területén végzett értékőrző munkája elismeréseként vehette át a díjat.
Az idei Ybl-díjakat Lázár János adta át az Ybl-bazárban.
A díjazottak: Lantay Attila, Viszlai József és Hőnich Henrik, akik közül sajnos Hőnich Henrik már nem lehetett ott az átadáson.
A díjazottaknak gratulál a MÉK elnöksége!