2021. július 16-án elhunyt Ráday Mihály ismert városvédő
(Budapest, 1942. június 11. – 2021. július 16.)
Ráday Mihály Kossuth-díjas (1996) magyar filmoperatőr, rendező, televíziós szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Podmaniczky-díjas (1988), Pro Urbe Budapest díjas (1990), „Medals of Honour”, Europa Nostra örökségvédelmi szervezet díjas (1994) és Táncsics Mihály-díjas (2005).
2021 -ben megkapta a Budapest díszpolgára címet.
Édesapja Ráday Imre színművész, anyja Ferda Erzsébet Magdolna (Ferda Manyi).
Ráday Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar - művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát is.
1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos film művészi megformálása fűződik nevéhez. Talán a legismertebb a ma is újra meg újra vetített Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.
1968 óta folyamatosan a Magyar Televízióban dolgozott, 1979-ben létrehozta híressé vált városvédő műsorát Unokáink sem fogják látni…címmel, amely a jó és a rossz példák bemutatásával lassanként elérte, hogy az emberek jobban megbecsüljék a műemlékeket és általában az épített örökséget.
Társaival 1982–1983 telén megalapította a Budapesti Városvédő Egyesületet (akkoriban Városszépítő Egyesület), majd 1986-ban a Város- és Faluvédők Szövetségét, aztán a Nemzeti Panteon Alapítványt.
2010-ben a Magyar Televízió minden magyarázat nélkül megszüntette az Unokáink sem fogják látni… című műsort. Címének második felét (avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát) a Podmaniczky Frigyes téren álló, általa kiharcolt, 1991-ben felállított emlékmű őrzi, ahol Kő Pál a bronz Podmaniczky kezébe adta a lándzsa nélküli városvédő alakját.
1990–94 között az SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő, és tizenhét éven át a Fővárosi Közgyűlés tagja volt. Döntő szerepet játszott a város „műemléki alapjának” és „helyi értékvédelmi rendeletének”, a helyreállításokat támogató pályázati rendszerének kidolgozásában.
Megszervezte az Andrássy úti kandeláberek, a Lánchíd és az Alagút címereinek cseréjét, a Clark Ádám téri mozaik címer helyreállítását, elindította Róth Miksa egykori házának emlékmúzeummá alakítását. Többek között kezdeményezte a vidámparki körhinta felújítását, a Centrál kávéház, a Gresham-palota újjáépítését. Lelkes tagja volt a Nagy Budapest Törzsasztalnak.
Könyvei:
forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1day_Mih%C3%A1ly
kép: https://port.hu/adatlap/szemely/raday-mihaly/person-15320
A Magyar Urbanisztikai Társaság 2021 augusztus harmadikán, 17:00 órakor vesz búcsút Ráday Mihálytól, aki a Budapesti Városvédő Egyesület alapító tagjaként, Budapest díszpolgáraként, Kossuth-díjas, Balázs Béla-díjas rendezőként, operatőrként rendkívül sokat tett épített és természeti értékeink védelméért, megőrzéséért.
A rendezvényen beszédet mond Erő Zoltán, Budapest főépítésze, Bojár Iván András, művészettörténész, újságíró, valamint Nagy Gergely, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke.
A rendezvény személyes részvétellel kerül megrendezésre. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételét kérjük jelezze a következő linken keresztül elérhető regisztrációs űrlapon: https://forms.gle/GCiCcrbkD5epgjtBA
A rendezvényen továbbá csak az vehet részt személyesen, aki rendelkezik koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal, melyet személyi igazolvánnyal együtt fel kell mutatni a rendezvényre való belépéskor. Tájékoztatjuk, hogy a rendezvényre az első 50 regisztrált főt tudjuk beengedni.
Helyszín: A Magyar Urbanisztikai Társaság székháza (1094 Budapest, Liliom utca 48.)
Időpont: 2021. augusztus 3. 17:00.
https://www.mut.hu/?module=news&action=show&nid=262627#MIDDLE
2021. július 9-én Elhunyt Marosi Ernő művészettörténész ( 1940 – 2021)
Életének 82. évében pénteken otthonában, családja körében elhunyt Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egykori alelnöke, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) professor emeritusa.
Marosi Ernő 1940-ben Miskolcon született. Az ELTE bölcsészkarának magyar–művészettörténész szakán végzett. Dercsényi Dezső és Entz Géza tanítványaként a középkori művészet kutatójává lett, de már pályája kezdetén, a kassai Szent Erzsébet-templom monográfiaméretű tanulmánysorozatában a 19. századi helyreállításon, annak műemléki forrásanyagán keresztül újszerű módszerrel közelített a középkori épülethez.
1963-tól az ELTE művészettörténeti tanszékének oktatója, 1991-től egyetemi tanár. 1991–2000-ben az MTA Művészettörténeti Kutató Intézetének igazgatója, 1991–96-ban az UNESCO nemzetközi művészettörténeti bizottságának vezetőségi tagja volt.
Az ELTE professzor emeritusa, kutatási területe a középkori magyar és egyetemes művészettörténet, a romantika és a gótika korszakai. 1990 óta a művészettörténeti tudományok doktora, 1993-tól az MTA levelező, 2001 óta rendes tagja. 2002–2008-ban az MTA alelnöke volt.
1997-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki nemzetközi elismertségű tudományos, tudományszervezői, szerkesztői és pedagógiai tevékenységéért. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést 2009-ben kapta meg, 2014-ben Hazám-díjjal tüntették ki.
Főbb munkái között van: A középkori művészet világa, A román kor művészete, a Bevezetés a művészettörténetbe, a Magyar falusi templomok, A gótika kezdetei Magyarországon, a Magyarországi művészet 1300–1470 körül, az Emlék márványból vagy homokkőből, A budavári szoborlelet (Zolnay Lászlóval), a Kép- és hasonmás, A középkor művészete I–II., Az Árpád-kor művészeti emlékei (Wehli Tündével), A magyar művészettörténet-írás programjai, a Templomok Magyarországon (Dercsényi Balázzsal) és A gótika Magyarországon című könyv.
Olyan nagy kiállítások szervezése fűződik a nevéhez, mint az Árpád-kori kőfaragványok (1978), a Művészet I. Lajos király korában 1342–1382 (1982) (mindkettő Székesfehérváron), a Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában 1387–1437 (1987) (a Budapesti Történeti Múzeumban).
forrás: https://mta.hu/mta_hirei/elhunyt-marosi-erno-muveszettortenesz-az-mta-rendes-tagja-111524
Szomorúan tudatjuk, hogy 2021. június 5-én elhunyt Szalay Ákos építőmérnök, a Pest Megyei Építész Kamara tagja.
( Budapest, 1956. augusztus 20. - Zebegény, 2021. június 5.)
2021. június 13-án vasárnap hajnalban 79 éves korában elhunyt Perczel Anna építész-urbanista, az Óvás! egyesület alapító tagja, elnöke.
Az építész tanulmányait a BME Építészmérnöki Karán végezte el. Az első munkahelye, a BUVÁTI Vadász György műterme. Legfontosabb munkája a Gellért hullámfürdő rekonstrukciója volt.
Négy évig élt Algériában, illetve Mozambikban.
1987-től Budapesten régi városrészek rehabilitációs terveinek elkészítésével bízták meg (Középső-Józsefváros, Kőbánya). Perczel Anna az épített és a természeti környezetre pótolhatatlan értékként tekintett, a rombolás helyett a budapesti történelmi városrész, a VII. kerületi régi zsidónegyed megőrzéséért, sajátos hangulatának, kultúrájának, épületeinek védelméért küzdött.
E célból többedmagával 2004-ben megalapította az Óvás! Egyesületet, melyben építészek, szociológusok, történészek, várostervezők dolgoznak azon, hogy az UNESCO-védelem alatt álló városrészben a múlt emlékei megmaradhassanak.
A Védtelen örökség című 2007-ben megjelent könyvében egyesével veszi végig a város negyed épületeinek történetét, a bennük egykoron élő családok, kereskedők sorsát, a többi között a Dob, az Akácfa, a Dohány, a Kazinczy, a Király utca házainak múltját és jelenét.
2011-ben Scheiber Sándor-díjat kapott.
2020-ban Perika díjat (építészfórum) kapott
Szomorúan tudatjuk, hogy Sisa Béla népi építész 2021. április 28-án meghalt.
Sisa Béla (1942. február 2. - 2021 április 28.) Ybl díjas és Kós Károly díjas építész búcsúztatása 2021. május 28-án 16.30-tól a Budapesten a volt Műemlékvédelmi Hivatal épületének várfal előtti parkjában lesz.
A gyászmise ezek után 18.00 órától kezdődik a Mátyás templomban.
Életrajza:
Sisa Béla 1942. február 2-án született Jászberényben. Szülővárosában, majd Budapesten, a Magasépítőipari Technikumban tanult. 1970–1971-ben elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzését.
Gyermekei: Béla és Attila.
Sisa Béla 2021. április 28-án hunyt el Budapesten.
Munkássága
Fiatal korában a Jászság történetével és épített értékeivel foglalkozott, kijutott a Kaukázusba, Oszétiába is. Első munkáját a jászberényi Lehet vezér térről írta.
1968-ban az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa lett. Az utódintézmények mellett a Kivitelezési Osztályon, a Műemlékfelügyeleti Osztályon, valamint az Igazgatóságon is dolgozott. Első megbízása Táncsics Mihály ácsteszéri szülőházának helyreállítása, első komolyabb feladata a szarvasi szárazmalom felújítása volt. 1991-ben újjászervezte a Népi Építészeti Osztályt, melynek a vezetője is volt. 2003-ban megalapította a Népi Műemlékvédelemért Alapítványt. 2008-as nyugdíjazásáig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál tevékenykedett. Vállalkozóként tervezéssel foglalkozott.
A Kárpát-medencében található népi építészet megmentésével és helyreállításával foglalkozott. Országszerte több mint száz épület felújítása, helyreállítása fűződik nevéhez.
Békés megyei helyreállítási tervei:
Ő készítette az orosházi Darvas József Emlékház kiviteli tervét (1983) és a Munkácsy Mihály Emlékház felújításának engedélyezési tervét (2004).
Felújítási javaslatokat, programterveket, állapotrögzítő dokumentációkat is készített. Építésztörténeti kutatásokat végzett, kutatta a hazai, fából készített harangtornyokat, valamint a Gyertyaszentelő Boldogasszony-kultusz emlékeit. Számos kötetet és tanulmányt írt. 1973-ban felkérték a Békés megye műemlékeit bemutató kiadvány megírására, az 1981-ben megjelent kétkötetes mű 167 műemléki védelem alatt álló objektumot ismertet. Egyetemi oktatóként, konferenciák előadójaként és szervezőjeként is szerepet vállalt. Tervei tárlatokon voltak láthatók. Kiállítása nyílt többek között Békéscsabán, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Jászberényben, Bukarestben, Bécsben, Firenzében, Párizsban és Rómában. 1990-ben film készült Békéscsaba népi építészeti értékeiről, a film szakértői Sisa Béla és Katsányi Pál voltak.
Tagja volt az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottságának, közös képviselője a Sella Építész Tervező Gazdasági Munkaközösségnek. A Kulturális Örökségvédelmi Kerekasztal Közhasznú Egyesületnél elnöki tisztséget viselt.
Díjak, elismerések
Kötetei
forrás: wikipédia.hu
Király Noémi építész (1968-2021)
Király Noémi építész, Alsónémedi, Kisoroszi és Leányfalu főépítésze 2021. április 25-én, életének 52. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Kicsi lány, huncut szemekkel, nagy szívvel és kisegérszerű cincogó nevetéssel.
Építész volt, Alsónémedi és Leányfalu szeretett főépítésze,
aki néha a munkatársunk volt, néha a szövetségesünk,
néha zsűritársunk, néha tanácsadónk,
néha vendéglátónk, néha vendégünk,
néha gyerek, néha anya, néha feleség
és mindvégig, az idők kezdete óta; a barátunk.
Nem lehetett nem szeretni a szőke copfjai alól kikerekedő vidám mosolyát,
az extrém, színes bakancsokban és jelmezszerű tarka ruhákban megelevenedő mesefiguráját.
Az építész szalmabábúk és hivatali bádogemberek között
Ő volt a felelőtlenül bolondos Jótündér.
Gyertyát gyújtottunk.
Napok óta ég.
Ha majd itt nálunk elalszik,
az Óperenciás tengeren túl majd egy másik láng
újra fellobban…
Vadász Bence
20210505.
Április 20-án elhunyt a területi tervezés és városfejlesztés jeles egyetemi oktatója, Dr. Lados Mihály
Életének 60. évében elhunyt Dr. CSc Lados Mihály okl. közgazdász, egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Regionális- Tudományi és Közpolitikai Tanszékének oktatója, a területi tervezés és városfejlesztés jeles személyisége.
Dr. Lados Mihály 1992-től óraadóként, 2006-tól főállású oktatóként vett részt a győri egyetemisták képzésében. A kezdetektől a területfejlesztés és az önkormányzati témájú tantárgyak előadásainak, szemináriumainak tartása volt a szakterülete. Munkájában folyamatosan hasznosította gyakorlati felkészültségét, tapasztalatait. Elméleti és gyakorlati ismereteinek hiteles forrása a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Tudományi Kutatóközpontjának Győrben működő Nyugat-magyarországi Tudományos Osztálya volt, ahol kezdetben tudományos kutatóként, később vezetőként dolgozott.
Nagy szerepe volt abban, hogy az Intézet az 1990-es évek elején a Széchenyi István Egyetem külső tanszéke lett. Az Intézet Dr. Lados Mihály közreműködésével több széchenyis képzés indításában, sikeres működtetésében vett részt. A Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola törzstagjaként, a Széchenyi István Egyetem Doktori Tanácsa tagjaként a doktoranduszok felkészítésében az elméleti tudás gyakorlati megerősítését és hitelesítését szorgalmazta.
„Egyetemi tanár még szeretne lenni” – olvasható a Széchenyi Alumni Magazin közelmúltban megjelent számában a megcélzott, most már meg nem váltható professzori kinevezéséről. A tanszéki tudományos diákköri munkát az oktatói, kutatói utánpótlás legfontosabb alapozójának tekintette. Hallgatóinak főként területfejlesztési és önkormányzati témájú diplomákat javasolt, s szívesen vállalt konzulensi feladatokat. Kollégái és hallgatói nyitott, barátságos emberként ismerték. Egy jó beszélgetés, egy szakmai probléma sokszempontú elemzése során mindig határozottan és hatásosan, s nem harsányan érvelt. Oktatói, tudósi felkészültségét, személyiségének színes megnyilvánulásait, emberi gesztusait tanítványai, munkatársai maradandó szép, értékes emléknek tartják.
Tudományos kutatási területei: közpénzügyek, önkormányzati gazdaság, területi tervezés, határ menti együttműködés, helyi gazdaságfejlesztés, okos városok, természet alapú városfejlesztési megoldások, fenntartható városi közlekedés.
forrás: kisalfold.hu
Budapesten, Nagytétényben született 1955. május 15-én, de gyermek- és ifjú éveit Pesterzsébeten töltötte. Itt járt általános iskolába és itt érettségizett a Kossuth Lajos Gimnáziumban.
1973-ban nyert felvételt a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti Szakára, 1978-ban itt szerzett kertészmérnök diplomát. Ez a Mőcsényi Mihály professzor úr által fémjelzett képzés formálta személyiségét, alakította és határozta meg a tájépítész szakma iránti elkötelezettséget, határozott értékrendjét. Igényessége, szakmai következetessége - amely ezt követően az egész életét és szakmai munkásságát meghatározta – a személyiségéből adódott.
Szakmai érdeklődése kezdetektől a településtervezés, ennek részét képező zöldfelületi tervezés, illetve a tájtervezés felé irányult. Ezért helyezkedett el pályakezdőként a PTTV, a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat településtervezési irodáján, mert ott ilyen irányú feladatok megoldása várt rá, mint szakági tervezőre. Magát továbbképezve 1986-ban a Kertészeti Egyetemen táj- és környezetrendezési szakmérnöki diplomát szerzett. A PTTV-ben dolgozva rövidesen irányító tervező, 1986-tól pedig táj-és kertépítészeti vezető tervező lett.
Ehhez - a későbbiekben PESTTERV-ként ismertté vált céghez - a manapság ritka módon – élete végéig hűséges maradt. A korábbi tanácsi tervező vállalatnak a rendszerváltozást követő felszámolása után (a Vele együttdolgozó kollegáival együtt) 1994-ben alapítója, vezető tervezője, illetve egyik ügyvezetője lett a PESTTERV Pest megyei Terület-, Település- Környezet Tervező és Tanácsadó Kft-nek, mely keretei között a haláláig dolgozott.
Szinte nincs olyan térség és nincs olyan település Pest megyében, ahol az elmúlt több, mint négy évtizedben ne tervezett volna, nem vett volna részt - akár rendszeresen visszatérően is - térségi-, települési- vagy részletes rendezési tervek, illetve beépítési tervek készítésében. Kiemelkedően fontosnak tartotta a hely- és a problémaismeretet. Terveit és javaslatait mindig helyszíni bejárásra, a táj és a környezet, valamint az azt használók elvárásainak tudatos megismerésére alapozta.
Az adottságokat, a potenciálokat feltárva, az értékeket megőrizve tudatosan formálta e települések táji és épített környezetét.
Néhány, a legfontosabb munkái közül:
Térségi tervek:
Településfejlesztési tervek
Településrendezési tervek
Részletes rendezési tervek
Díjnyertes tervpályázatai:
Megvalósult díjnyertes tervpályázat alapján
2006. Budapest IX., Ferenc tér átépítése
Endre tevékeny, energikus ember volt, folyamatosan új tervekkel, melyek megvalósításába lendületesen vetette bele magát. Akart és tudott jól, tartalmasan élni.
Szeretett utazni, a fiatalkori hazai kerékpártúráit később egyre távolabbi kalandok követték, de a jugoszláv Adriához vissza-visszatért. Imádta a tengert, a napfényt. Az emlékeket megszámlálhatatlan szép fotója őrzi, melyeket rendületlenül készített, örömmel rendezgetett.
Aktív, sportos, egészséges életet élt, úszni járt, a pingpong-asztalt már kora tavasszal lelkesen felállította, mindvégig rendszeresen teniszezett hajdani „pestterves” kollégáival és barátaival. Járta az erdőket, szerette a csendes, bensőséges társas bolyongást is, az apró felfedezéseket.
Rajongott zenéért, ha csak tehette - munka közben és autót vezetve is - zenét hallgatott, széleskörű tájékozottsága mellé hatalmas lemezgyűjteményt birtokolt. A progresszív rock és jazz iránti fiatalkori lelkesedését mindvégig megőrizte, zenei klubokba járt, figyelte az újdonságokat, naprakész és nyitott volt. Idővel a klasszikus zenei koncertek hűséges és lelkes látogatója is lett.
Örömmel és aktívan vett részt családi és társasági programokban, szerette, ha emberek vették körül. A maga tartózkodó módján remekül tudott új kapcsolatot teremteni; kortalansága miatt gyerekekkel, fiatalokkal különösen jól megtalálta a személyes hangot. Kedves gesztusai, az a mód, ahogy tudott ajándékozni - szívvel, a másikra figyelve - ritka, különleges képesség, adomány volt. Figyelmességeinek apró jelei sokunkat ma is körbevesznek.
Az emberi és szakmai jó tulajdonságai révén megszerzett barátságokat megbecsülte, híven és tevőleg őrizte, ápolta azokat élete során mindvégig. Lehetett rá számítani.
A gyógyulásért folytatott hosszantartó és - személyiségéből fakadóan mindvégig bizakodó -harca után bekövetkezett, méltatlanul korai halálával kiváló szakembert, életvidám, életigenlő személyiséget, megbízható munkatársat, segítségnyújtásra mindig kész, hűséges igaz embert, társat, barátot veszítettünk el.
Nagy űrt hagyott maga után.
Szomorúan tudatjuk, hogy 90 éves korában elhunyt F. Rados Márta okleveles építészmérnök
(1931–2021)
F. Rados Márta 1954-ben diplomázott a Műegyetem Építészmérnöki Karán, majd 1958-ban a MÉSZ Mesteriskola II. (1956 - 1957) ciklusában végzett.
Szakmai tevékenysége során elsősorban építészeti tervezéssel, tervezésoktatással, beruházási és egészségügyi technológiai kérdésekkel foglalkozott.
1964-ben Stockholmban, 1984–88 között Algériában dolgozott építészként. 1974–1988 között az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Épülettervezési Tanszékének docense, és 1982-ig tanszékvezetője volt.