Megjelent a 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt egyes településfejlesztési, településrendezési, településképi, építésügyi és örökségvédelmi, valamint közigazgatási hatósági eljárási szabályok eltérő alkalmazásáról.
Tisztelt Szakmagyakorlók!
A 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet megtiltotta a rendezvényeken és gyűléseken való részvételt, a 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet pedig kijárási korlátozást vezetett be az ország teljes területére.
A MÉK Elnöksége 04.22-én újabb ülést tartott a virtuális térben.
Van, aki azt gondolja, hogy a veszélyhelyzet idején a Kamara is takaréklángon működik, ugyanakkor a Kamara életének átállítása az online világra, a járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedésekkel kapcsolatos reakciók kidolgozása, a közös fellépés egyeztetése a társszervezetekkel lényegesen több, új feladatot generál nap mint nap, és ennek a következménye a lassan heti rutinná váló online elnökségi ülések megtartása.
1. A MÉK a költségvetésében a tagság részéről jelentkező, az építészetet, a kamarához tartozó szakterületeket (építészet, műemlékvédelem, belsőépítészet, táj- és kertépítészet, településtervezés, területrendezés, tűzvédelem) népszerűsítő, a szakmagyakorlást segítő, a szakmagyakorlók munkáját bemutató, dokumentáló, az építészek összetartozását erősítő szakmai feladatok megvalósítására egy hozzájárulási alapot hoz létre.
A MÉK Elnöksége folytatta megbeszéléseit a virtuális térben.
Az elmúlt héthez képest sokat fejlődtünk az online videó konferenciák terén, ami persze azt is jelenti, hogy egyre kisebb az esély az olyan jelenetekre, mint amikor a Duna TV-n betévedt a háttérbe valaki, majd hason csúszva próbált kimenekülni a képből, azaz a Skype-on folytatott egyeztetéseink egyre hatékonyabbak és menthetetlenül szakmaiak...
A 102/2020. (IV.10.) Korm. rendelet 17. § (1) alapján a MÉK elnöke az alábbi, mind a Magyar Építész Kamara országos szervezetére, mind pedig a Területi Kamarákra vonatkozó szabályokat hozza:
A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Korm. rendelet, az azt követően hozott korlátozó intézkedések miatt, ezek visszavonásáig a területi kamarák és a MÉK (a továbbiak: Kamara) szerveinek személyes jelenlétet igénylő üléseire nem kerülhet sor.
Tisztelt Kamara Tagok, Területi Kamarák!
A mai napon megjelent a Magyar Közlöny 2020/71. számában a Kormány 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről.