„A legújabb jogszabályok visszahozták a szakmaiságot a folyamatba"
Július 1-jétől hatályát vesztette a 300 m2 alatti új lakóépületek építésére vonatkozó korábbi, egyszerű bejelentésről szóló jogszabály, és életbe lépett a teljesen új 155/2016. kormányrendelet. Ennek értelmében az egyszerű bejelentést az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével lehet megtenni, melybe a tervezőnek fel kell tölteni a kivitelezési tervet és más dokumentumokat (alaprajzok, metszetek, tartószerkezeti tervek, költségvetés), ezenkívül kötelezővé vált építész tervezőt megbízni tervezői művezetés céljából. Hajnóczi Péterrel, a MÉK elnökével az aktuális jogszabályváltozások apropóján beszélgettünk.
Beadási határidő meghosszabbítva: 2016. október 7. péntek 12.00 óra
A Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata és Laki Péter alapító ebben az évben is pályázatot hirdet „Az év belsőépítésze - 2015” díjra .
A Laki Péter által alapított díjat évente a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata adományozza kiemelkedően magas vagy különös tervezői értékekkel rendelkező belsőépítészeti munkáért.
A 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet szerinti műemléki szakértői nyilvántartással kapcsolatos feladatokat 2014. augusztusa óta a Miniszterelnökség látja el. A műemléki szakértői nyilvántartás 2014. december 18-a óta innen érhető el: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/parlamenti-allamtitkar/regeszeti-es-muemleki-szakertoi-nevjegyzek
Tisztelt Pályázók !
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a jelenleg folyó országos, nyilvános tervpályázatok közül
- a Kiíró kérésére - a kiírási feltételek megváltoztak, ezért tájékozódjanak a MÉK honlap Tervpályázatok/hazai tervpályázatok oldalán.
2015. július 1-én pénteken a köztisztviselők napja alkalmából a Magyar Építész Kamara zárva tart, így aznap az ügyfélfogadása szünetel!
Köszönjük megértésüket!
MÉK Titkárság
A 2016. május 27-i, Fuga Budapesti Építészeti Központban megrendezésre kerülő küldöttgyűlésen Dr. Hajnóczi Péter elnök úr rövid megnyitóját követően Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte a küldötteket. A szakterületeinkért (építésügy, településrendezés, területrendezésért) felelős miniszter tájékoztatta a résztvevőket a építésügyet és a településrendezést érintő folyamatban lévő jogszabályváltozások, hangsúlyosan a legfeljebb 300 m2 összes alapterületű új lakóépületek egyszerű bejelentéséhez kapcsolódó változások valamint az Országgyűlésnek nemrégiben benyújtott Településképi törvénytervezet céljáról és tartalmáról.
A MÉK Elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2016. május 27-én küldöttgyűlést tart a FUGA Budapesti Építészeti központban.
A Küldöttgyűlés meghívója, a napirendi javaslatok, a 2015. évi beszámolók valamint a határozatok tervezetei és a kapcsolódó egyéb anyagok elérhetők a Kamara honlapján.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter valamint az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság ismét szakmai konzultációt hirdetett az építész kamara szakmagyakorlói számára.
A 2015 őszén lezajlott "országjárás" folytatásaként 2016 tavaszán a Miniszterelnökség újabb helyszíneken tart tájékoztatókat, ismertetéseket az építésügy átalakításáról az érdeklődőknek, ahol az előadásokat követően a résztvevőknek lehetőségük nyílik a minisztériumi vezetők számára szakmai kérdések felvetésre, és az esetleges problémák megfogalmazására.
A parlament 2016 április 26-án délelőtt megszavazta az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény újabb módosítását!