KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Elhunyt Sisa Béla

Szomorúan tudatjuk, hogy Sisa Béla népi építész 2021. április 28-án meghalt.

Sisa Béla (1942. február 2. - 2021 április 28.) Ybl díjas és Kós Károly díjas építész búcsúztatása 2021. május 28-án 16.30-tól a Budapesten a volt Műemlékvédelmi Hivatal épületének várfal előtti parkjában lesz.

A gyászmise ezek után 18.00 órától kezdődik a Mátyás templomban.

Életrajza:

Sisa Béla 1942február 2-án született Jászberényben. Szülővárosában, majd Budapesten, a Magasépítőipari Technikumban tanult. 19701971-ben elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzését.

Gyermekei: Béla és Attila.

Sisa Béla 2021április 28-án hunyt el Budapesten.

Munkássága

Fiatal korában a Jászság történetével és épített értékeivel foglalkozott, kijutott a Kaukázusba, Oszétiába is. Első munkáját a jászberényi Lehet vezér térről írta.

1968-ban az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa lett. Az utódintézmények mellett a Kivitelezési Osztályon, a Műemlékfelügyeleti Osztályon, valamint az Igazgatóságon is dolgozott. Első megbízása Táncsics Mihály ácsteszéri szülőházának helyreállítása, első komolyabb feladata a szarvasi szárazmalom felújítása volt. 1991-ben újjászervezte a Népi Építészeti Osztályt, melynek a vezetője is volt. 2003-ban megalapította a Népi Műemlékvédelemért Alapítványt2008-as nyugdíjazásáig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál tevékenykedett. Vállalkozóként tervezéssel foglalkozott.

A Kárpát-medencében található népi építészet megmentésével és helyreállításával foglalkozott. Országszerte több mint száz épület felújítása, helyreállítása fűződik nevéhez.

Békés megyei helyreállítási tervei:

  • szarvasi szárazmalom (1969)
  • békéscsabai Nemzetiségi Klubház (1981) – Katsányi Pállal (a művezetési feladatokat is ellátta)
  • békési tájház (1977)
  • békési iskolamúzeum (1978)
  • Darvas József szülőháza (múzeum) Orosházán (1978)
  • békéscsabai Meseház (1983)
  • gyulai Erkel Múzeum (1984)
  • tótkomlósi Szlovák Emlékház (1992) – Széphegyi Lászlóval
  • békési nagygazda ház (1992) Széphegyi Lászlóval
  • biharugrai múzeum és vendégház (1992) – Széphegyi Lászlóval
  • Munkácsy Mihály Múzeum (1993) – Simányi Frigyessel
  • kétegyházi román tájház (1995) – Simányi Frigyessel
  • szarvasi szárazmalom (1996)
  • mezőberényi Wenckheim–Fehérváry-kastély főhomlokzatának felújítása (1997) – Simányi Frigyessel (művezetés ifj. Sisa Bélával)

Ő készítette az orosházi Darvas József Emlékház kiviteli tervét (1983) és a Munkácsy Mihály Emlékház felújításának engedélyezési tervét (2004).

Felújítási javaslatokat, programterveket, állapotrögzítő dokumentációkat is készített. Építésztörténeti kutatásokat végzett, kutatta a hazai, fából készített harangtornyokat, valamint a Gyertyaszentelő Boldogasszony-kultusz emlékeit. Számos kötetet és tanulmányt írt. 1973-ban felkérték a Békés megye műemlékeit bemutató kiadvány megírására, az 1981-ben megjelent kétkötetes mű 167 műemléki védelem alatt álló objektumot ismertet. Egyetemi oktatóként, konferenciák előadójaként és szervezőjeként is szerepet vállalt. Tervei tárlatokon voltak láthatók. Kiállítása nyílt többek között Békéscsabán, Csongrádon, Hódmezővásárhelyen, Jászberényben, Bukarestben, Bécsben, Firenzében, Párizsban és Rómában. 1990-ben film készült Békéscsaba népi építészeti értékeiről, a film szakértői Sisa Béla és Katsányi Pál voltak.

Tagja volt az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottságának, közös képviselője a Sella Építész Tervező Gazdasági Munkaközösségnek. A Kulturális Örökségvédelmi Kerekasztal Közhasznú Egyesületnél elnöki tisztséget viselt.

Díjak, elismerések

  • Építőipari Kiváló Dolgozója kitüntetés (1977)
  • Magyar Műemlékvédelemért díj (1995)
  • Rábagyarmat díszpolgára (2003)
  • Kós Károly-díj (2006)
  • Ybl Miklós-díj (2013)
  •  

Kötetei

  • Békés megye műemlékei I–II. (Békéscsaba, 1981)
  • Sisa Béla – Erdélyi Gábor: Tés, szélmalmok (Budapest, 1984)
  • Sisa Béla – Erdélyi Zoltánné: Tihany, népi műemlékek (Budapest, 1986)
  • Száz fénykép – száz népi műemlék (Békéscsaba, 1987)
  • Táltos a templomtornyon (Nyíregyháza, 1995)
  • Erdélyi képek (Nyíregyháza, 1996)
  • Száz fénykép – száz nép műemlék. 2. kiadás (Nyíregyháza, 1996)
  • Sisa Béla – Bereczky Lóránd: Békéscsaba, Meseház (Budapest, 1998)
  • Karcag város építészeti emlékei (Karcag, 2000)
  • A Kárpát-medence fatornyai (Nyíregyháza-Sóstófürdő, 2001)

forrás: wikipédia.hu

 


Létrehozás időpontja: 2021-05-24 16:07:12
Utolsó módosítás időpontja: 2021-05-24 16:11:50
Cimkék: elhunyt, sisa, béla; Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 11387
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46535