KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Tisztújítás volt a Magyar Mérnöki Kamarában

2021 Július 2-án tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Mérnöki Kamara (MMK), amelyen négy évre Wagner Ernő okleveles építőmérnököt, a Somogy Megyei Mérnöki Kamara elnökét választotta a köztestület országos elnökévé, aki a szervezet vezetését a négy év után leköszönő Nagy Gyulától veszi át.

A küldöttek személyes részvételével megtartott Tisztújító Küldöttgyűlés megtárgyalta és elfogadta a 2020. évi beszámolókat, a 2021. évi költségvetés módosítását és a 2022. évi költségvetést. A Küldöttgyűlés úgy döntött, hogy a tagdíjakat 2022-ben nem emeli, azokat a 2021-es szinten tartja. A Küldöttgyűlés megújította a kamara vezetését: új elnököt, alelnököket és elnökségi tagokat, valamint új felügyelőbizottságot továbbá etikai-fegyelmi bizottságot választott.

A küldöttgyűlést Füleky Zsolt építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár üdvözölte, megköszönve a kamarának és vezetőinek a most záruló négy éves ciklus alatt, és különösen annak végén, a járvány idején tanúsított magas szintű, kollegiális együttműködését. Kiemelte, hogy a kamara a nehéz körülmények között sem lassította munkáját, sokszor rövid határidővel véleményezte a jogszabály-tervezeteket. Füleky Zsolt bejelentette, hogy a mérnöki szakmagyakorlás szabályait meghatározó, 266/2013-as Kormányrendelet módosítása – amely az MMK álláspontját is tartalmazza – jelenleg tárcaközi egyeztetésen van. A helyettes államtitkár a mérnöki szakágak közötti kooperáció fontosságát hangsúlyozta, mert – mint mondta - eredményes munkát csak teljeskörű együttműködéssel lehet elérni. Füleky Zsolt végül megköszönte Nagy Gyula elnök és Virág Rudolf főtitkár munkáját, az új elnöknek és vezetésnek egyúttal sikeres munkát kívánt és a korábbiakhoz hasonló együttműködést ígért. Nagy Gyula elnökégének négy éves munkáját értékelve elmondta, hogy teljesült az a célja, hogy a köztestület adta lehetőségeket sikeresen kihasználva egy szolgáltató jellegű kamara valósuljon meg. A kamarának a tagok érdekeit szem előtt tartva kell együttműködnie a kormányzattal és a szakmai szervezetekkel, mert a közös célok elérése így lehet a legeredményesebb. A sikerek közül kiemelte a továbbképzési és vizsgarendszer online megújítását, a szolgáltatások bővítését, valamint azt, hogy a kamara megőrizte a gazdálkodás stabilitását és növelte a saját vállalkozási bevételek arányát. „Határozott véleményem, hogy csak az a szervezet tud megfelelni a feladatának, a tagsága elvárásainak, amely felismeri a konstruktív együttműködésben rejlő lehetőségeket.”- zárta beszédét Nagy Gyula.

Az új elnök, Wagner Ernő a megválasztását követő beszédét azzal nyitotta, hogy a Küldöttgyűlésnek tolmácsolta Hajtó Ödönnek, a Magyar Mérnöki Kamara alapító elnökének üdvözletét. Ezzel mérnökszervezet alapértékeihez, a területi kamarák és szakmai tagozatok biztosította sokszínűséghez való visszatérést tűzte ki célként. Wagner Ernő elmondta, hogy legfontosabb céljai közé tartozik a csaknem kész, módosított Alapszabály elfogadása és fontosnak nevezte, hogy olyan etikai szabályzatot készüljön el, amely kiterjedhet a műszaki ellenőrökre és felelős műszaki vezetőkre is.

A küldöttek alelnökké választották Gyurkovics Zoltánt, Parragh Dénes Andrást, Reich Gyulát és Szőllőssy Gábort. Az országos kamara elnökségének megválasztott tagjai: Baumann Mihály, Bezzeg János, Buzás Zoltán, Dr. Csenke Zoltánné, Fenyvesi Csaba, Harkai Balázs, Holló Csaba, Kun Gábor, Lakits György, Dr. Szepes András József, Wéber László és Zalavári István.

A Magyar Mérnöki Kamara megválasztotta a Felügyelő Bizottság és az Etikai-fegyelmi Bizottság tagjait is, akik első ülésükön választanak maguk közül elnököt.

Ezúton is gratulálunk a megválasztott tisztségviselőknek!
MÉK Elnöksége


Létrehozás időpontja: 2021-07-08 22:32:42
Utolsó módosítás időpontja: 2021-07-08 22:35:08

Megtekintések száma: 9167
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46593