KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

Főépítészi díjak átadása 2021 és a díjazottak

Huszonkettedik alkalommal került átadásra a 2000-ben megalapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés: AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at aktív főépítész, míg a FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.

A Díjakat Budapesten 2021. augusztus 26-án, az Országos Főépítészi Konferencián adta át Karácsony Gergely Budapest Főváros főpolgármestere, Erő Zoltán Budapest Főváros főépítésze és Salamin Ferenc, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke. Karácsony Gergely főpolgármester köszöntőjében üdvözölte a főépítészeket, gratulált a díjazottaknak, és örömét fejezte ki, hogy idén a főváros adhatott otthont e rangos konferenciának és díjátadónak.

A 2021. ÉVI DÍJAZOTTAK:

FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ: HORVÁTH GÁBOR okleveles építészmérnök

Veszprém megyei jogú. város nyugalmazott főépítésze.

Több mint két évtizedes elkötelezett és kitartó főépítészi munkája során igényes szakmai tevékenysége hozzájárult Veszprém harmonikus fejlődéséhez, a város arculatának kedvező alakításához, a helyi értékek megőrzéséhez és fejlesztéséhez. A város olyan, mint egy kert, ha gondozzák, meglátszik rajta, ahogy ez Veszprémen is érezhető, mind a kiemelkedő új építészeti alkotásoknál, mind a megújuló belvároson, a sétálóutcán, a parkokon. Főépítészi tevékenysége során nagy hangsúlyt fektetett az épített örökség védelmére, fejlesztésére, és a településkép gazdagságának kiteljesítésére.

 

FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ: TÓTH MIKLÓS okleveles építészmérnök

Budapest, XVI. kerület nyugalmazott főépítésze.

Harminc éves főépítészi tevékenysége során aktív örökségvédelmi munkájának köszönhetően Budapest XVI. kerület önkormányzata professzionális módon bontotta ki a kerület épített környezetének jellegzetességeit, a megőrzés jogi és technikai eszközeit, karakterének megfelelő jövőképét. Hivatali munkájához aktív projekt-menedzsment eszközöket társítva tudta lebonyolítani az Erzsébet ligeti laktanya városrehabilitációs programját, értékmegőrző programjait. Főépítészi tevékenysége minden tekintetben korrekt és segítőkész volt.

 

AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ

PÁNYI ZSUZSANNA okleveles építészmérnök

Érd és Százhalombatta városok volt főépítésze, Pest megye főépítésze.

Több mint tíz éves települési és tizenöt éves megyei főépítészi munkája során széleskörű és szerteágazó szakmai tevékenységet végzett, és így nagyban hozzájárult az emberhez méltó és esztétikus környezet létrejöttéhez. Munkáját a több évtizedes tapasztalat, a megbízhatóság, az együttműködő készség, a pozitív hozzáállás és az értékteremtő javaslatok jellemzik. Aktív szervező munkájával nagyban segíti a megye főépítészeit, kezdeményezője és szervezője a megyei főépítészek összefogásának, a Kulturált Települési Környezet Díj és a Pest Megye Építészet Nívódíja pályázatoknak.

 

FŐÉPÍTÉSZEKÉRT ÉLETMŰ KÜLÖNDÍJ

ZÁBRÁNSZKYNÉ PAP KLÁRA okleveles építészmérnök

Szentendre és a járás 13 településének volt főépítésze, az Országos Főépítészi Kollégium volt titkára, elnökségének tiszteletbeli örökös tagja, a Magyar Főépítészek egyesület elnöki tanácsadója,

Szentendre és a járás tizenhárom településének főépítészeként megismerte e tevékenység minden fontos részét. A főépítészekért dolgozott az építésügyért felelős minisztériumokban, részt vett a területi főépítészi rendszer megalapításában és jelenleg is feladatokat vállal a főépítészi kollégium munkájában. Szakmai tevékenységében elkötelezetten dolgozott a főépítészek elismeréséért, érdekeik képviseletéért, képzésükért, többek közt a Magyar Urbanisztikai Társaságban és a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem munkájában. Jelentős részt vállalt a Magyar Főépítészek Egyesület tevékenységében, a konferenciák szervezésében, a jogszabályok véleményezésében.

Megszervezte az Állami/Területi Főépítészi rendszer 25 éves történetét bemutató jubileumi rendezvényt és szerkesztette a történetét és dokumentumait bemutató kötetet.

Több mint negyven éve tartó fáradhatatlan tevékenysége alapján méltán nevezzük őt a „Főépítészek Anyjának”.


A Főépítészi díjról:

Eddig összesen negyvennégy főépítész részesült a kitüntetésben. 2000-ben Nagykanizsán Szilágyi István [† 2005. 12. 05.] és Zábránszkyné Pap Klára, 2001-ben Gyulán Philipp Frigyes és dr. L. Szabó Tünde DLA [† 2004. 10. 15.], 2002-ben Pécsett Gömöry János és dr. Sersliné Kócsi Margit, 2003-ban Érden Bodonyi Csaba DLA és Körmendy János, 2004-ben Sümegen Beniczky Péter [Főépítészi Életmű Díj,  2006. 08. 28.] és Sáros László DLA, 2005-ben Pilisszentkereszten Filippinyi Gábor [Főépítészi Életmű Díj] és Virányi István, 2006-ban Túristvándiban dr. Schneller István [Főépítészi Életmű Díj] és Béres István, 2007-ben Pápán dr. Tóth Zoltán [Főépítészi Életmű Díj, † 2020. 08. 06.] és Salamin Ferenc, 2008-ban Mosonmagyaróváron dr. Aczél Péter [Főépítészi Életmű Díj] és Berényi András, 2009-ben Hajdúböszörményben Makovecz Imre DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2011. 09. 27.], Boruzs Bernát [Főépítészi Életmű Díj] és Csík Edina, 2010-ben Pakson Jeney Lajos DLA [Főépítészi Életmű Díj, † 2014. 08.18.] és Horváth András, 2011-ben Balatonfüreden Turi Attila és Sári István [Főépítészi Életmű Díj, [† 2018. 04. 17.], 2012-ben Makón Csernyus Lőrinc és Patkó Sándor [Főépítészi Életmű Díj, † 2012. 11. 17.], 2013-ban Nagykőrösön Arató András István [Főépítészi Életmű Díj], Páli Zsuzsanna [Főépítészi Életmű Díj, † 2017.05.12.] és Pataki Ferenc, 2014-ben Szentgotthárdon Keresztes Sándor [Főépítészi Életmű Díj], dr. Farkas Gábor DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Papp Zoltán Tamás, 2015-ben Miskolcon Arató György [Főépítészi Életmű Díj], Bodonyi Csaba DLA [Főépítészi Életmű Díj] és Zsigmond László, 2016-ban Kecskeméten Rátkai Attila [Főépítészi Életmű Díj], András István és Varga Csaba, 2017-ben Tatán Philipp Frigyes [Főépítészi Életmű Díj], Jánosi János és Mezei László, 2018-ban Kaposváron Mészáros János [Főépítészi Életmű Díj], Bánkuti Melitta és Öveges László, 2019-ben Tihanyban Turi Attila [Főépítészi Életmű Díj],  L. Balogh Krisztina és Tényi András, 2020-ban Budapesten Fábián Éva [Főépítészi Életmű Díj], Mozsár Ágnes [Főépítészi Életmű Díj], Dankó Kristóf vehették át a díjat.

Budapest, 2021. augusztus 26.

Országos Főépítészi Kollégium

www.foepiteszek.hu - foepiteszek@foepiteszek.hu


Létrehozás időpontja: 2021-09-01 14:56:17
Utolsó módosítás időpontja: 2021-09-03 17:11:13
Beküldő: Ulrich Tamás
Megtekintések száma: 7836
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46646