KeresésKeresés
Keresés
Hu | En
Hu

En

2021. június 11. – pályázati beadási határidő a szakmai programok hozzájárulási alapjára

A Magyar Építész Kamara elnöksége által kiírt Szakmai programok hozzájárulási alapjára június 11-ig lehet pályázatot benyújtani. Természetesen azok anyagait is várjuk, akik az első fordulóra nem nyújtottak be pályázatot, mivel az előre meghatározott két forduló ill. beadási határidő célja, hogy az év közben felmerülő projekteket is támogatni tudjuk.

A felhasználási területnek, szakmai feladatnak az építész szakmát érintőnek – könyvkiadás, tanulmány készítés, rendezvény, kiállítás szervezés, szakmai díj stb. – kell lennie, amely szélesebb körű (regionális, országos) érdeklődésre tarthat számot. Kamarai szervezet vagy gazdasági társaság működtetésére ez a szakmai munkát biztosító keret nem használható fel, működési költségek, bérek nem fedezhetőek belőle.

Továbbra is minél szélesebb témakörből várjuk a pályázatokat. A MÉK egyik kiemelt éves témája a Településképi Arculati Kézikönyvekhez kapcsolódó feladatok ellátása, amelyhez kapcsolódóan is lehet benyújtani pályázatokat.

A beadás módja kizárólag elektronikus. A kiírás szerinti mellékleteket PDF és szerkeszthető formátumban is a mek@mek.hu címre kell megküldeni, a tárgyban a „hozzáárulási alap – pályázó neve” megjegyzést szükséges feltűntetni!

A hozzájárulási alap szabályozása itt olvasható:
https://mek.hu/index.php?id=46355

 

MÉK Titkárság


Létrehozás időpontja: 2021-06-03 15:58:47
Utolsó módosítás időpontja: 2021-06-03 15:59:34
Cimkék: mék, elnökség, szakmai, programok, hozzájárulási; Beküldő: Kovács Zsófia
Megtekintések száma: 8525
Rövid link: https://mek.hu/index.php?id=46547