Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, 2025. augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át Lázár János - az Építési és Közlekedési Minisztérium kitüntetettjei
Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
ANDRÁS ISTVÁN építészmérnök, Balatonfüred város főépítésze, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. vezető tervezője, a korszerű urbanisztikai elvek gyakorlati megvalósítását szolgáló pályája, négy évtizedes példaértékű városfejlesztési és három évtizedes főépítészi tevékenysége elismeréseként,
C. HARRACH ERZSÉBET nyugalmazott építészmérnök, Vas vármegye műemlékvédelme terén meghatározó és a városrendezés iránt elhivatott szakmai pályafutása elismeréseként,
RUISZ ZOLTÁN építésvezető, több évtizedes építészeti értékteremtő munkája, a hazai épített örökség emblematikus épületeinek magas színvonalú műemléki felújításában vállalt szerepe elismeréseként.
Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
CSÉPE BARNABÁS építészmérnök, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia felépítését egyedi építészeti technológiák felhasználásával segítő, a kiemelkedő sportszakmai szempontokat figyelembe vevő mérnöki és projektvezetői munkája elismeréseként.
Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:
DR. CZIPÁNÉ KOVÁCS MÁRIA építészmérnök, a Hajdú-Bihar Vármegyei Mérnöki Kamara titkára, az egykori Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal Építésfelügyelet vezetője, az építésügyi igazgatás szolgálatában eltöltött kiemelkedő pályája, a mérnöki tevékenység jogszerűségének biztosítása és szakmai színvonalának emelése érdekében példaadó elhivatottsággal végzett szakmai munkája elismeréseként,
KOVÁTS ANDRÁS MIKLÓS Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a KATERV Tervező és Szervező Kft. ügyvezetője és vezető tervezője, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának címzetes egyetemi docense, számos jelentős középületet is magába foglaló, Kelet-Magyarország épített környezetét meghatározó tervezői életműve, valamint értékes oktatói, vezetői munkája és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.
forrás: https://kormany.hu/hirek/allami-kituntetesek-2025-augusztus-20-ara
https://magyarnemzet.hu/belfold/2025/08/allami-kitunteteseket-adott-at-lazar-janos
Fotó: MTI/Kovács Attila