Csak Nyugaton szerezhetnek BIM diplomát a magyar mérnökök
BUDAPEST, 2019. március 25. – A GRAPHISOFT, mint az építőipar fejlődésének elkötelezett támogatója felhívja a figyelmet arra, hogy a további építőipari technológiai fejlesztéseket ma már akadályozza a digitális eszközök ismeretének hiánya a magyar szakemberek körében. A GRAPHISOFT szerint az építőipari digitalizáció egyre dinamikusabban fejlődik a nemzetközi piacon, amihez Magyarországon is minden szoftvertermék és szolgáltatás elérhető, ám a technológiák bevezetését komolyan hátráltatja a megfelelően képzett szakemberek hiánya. Tavaly 3899 műszaki diplomás végzett a hazai egyetemeken, de közülük senki sem kapott BIM szakirányú minősített képzést, pedig az ilyen szaktudású alkalmazottakat kifejezetten keresik a magyar építőipari vállalatok és tervezőirodák.
A SAJÓ DESIGN Bt tervezésében, Sajó Imre építőművész, vezető tervező irányításával készült tervek alapján szerelt homlokzatszigetelésben Heraklith táblák felhasználásával épül Fehérgyarmaton a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola.
A tervező – látva a Heraklith lapokban rejlő lehetőségeket – a Knauf Insulation Kft. mérnökeinek együttműködésével egy merőben új, a megszokottól eltérő homlokzatkialakítást választott. A merész kezdeményezés során a szerelt jellegű homlokzatszigetelést a fagyapot lapok kötőanyagának - fehér és szürke cement - megfelelő fedőfestékkel bevont Heraklith táblákkal zárta le.
A fehér és szürke cementtel készült lapokból egy változatos, játékos, nehezen felejthető felület alakult ki.
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át „a magyar református templomépítészetet egyszerre liturgikus térkialakítású és funkcionális új épületekkel,
valamint számos műemlék templom rekonstrukciójával gazdagító, magas színvonalú munkája elismeréseként”– id. Kálmán Ernő építészmérnök
Forrás: http://hbmek.hu/gratulalunk-2/
Critical Care. Architektur für einen Planeten in der Krise
25.04. – 09.09.2019, Ausstellungshalle 2
Eröffnung: Mi 24.04., 19:00
Pressekonferenz: Mi 24.04., 11:00, Az W Bibliothek
Planet in der Krise. Die Erde in der Notaufnahme. Menschengemachte ökologische und soziale Katastrophen drohen den Planeten unbewohnbar zu machen. Die Lage ist kritisch, und dominiert von den Interessen des Kapitals sind Architektur und Urbanismus in die Krise verstrickt. Die Ausstellung Critical Care zeigt, wie Architektur und Urbanismus dazu beitragen können, die Zukunft zu reparieren und den Planeten mit seinen Bewohner*innen am Leben zu erhalten.
Bernecebaráti-Párkány nemzetközi építőtábor.
Az alábbi programot olyan hallgatóknak ajánljuk akik szeretnék saját terveiket a valóságba is átültetni.
Beszélgetés a Zsuffa és Kalmár Építész Műterem - Családi ház tervezés alapítójával, Kalmár Lászlóval kedvenc könyveiről és a KÉK könyvtárának adományozott személyes válogatásáról.
2019-ben a 9. Budapest100 témáját a magyar modern építészet kínálja - az idén száz éve alapított Bauhaus apropójával.
A BUDAPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET XII. KERÜLETI CSOPORTJA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT 2019.03.20.-ÁN (SZERDÁN) 16 ÓRÁRA A KIRÁLYHÁGÓ TÉRI HEGYVIDÉK GALÉRIÁBAN TARTANDÓ ÖSSZEJÖVETELÉRE
A 2018 második felében elkészült építésügyi műszaki irányelvtervezetek szakmai véleményezés céljából megtekinthetők.
Ez a 11 db tervezet az ÉMI honlapján, az alábbi útvonalon érhető el:
Ybl Miklós-díj 2019
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Ybl Mikós-díjat adományozott CSILLAG KATALIN, HORVÁTH ZOLTÁN, MADZIN ATTILA, MARIÁN BALÁZS és PESCHKA ALFRÉD építészeknek.
Mai rohanó világunkban egyre inkább megszokjuk és elvárjuk, hogy a tárgyak szolgáljanak és kiszolgáljanak minket. Az információs technológia fejlődése fokozódó tempóban adja kezünkbe az automatizáció eszközeit. A jó hír az, hogy a tetőtéri ablakok lépést tartanak a trendekkel. 2002 óta érhetők el olyan tetőtéri ablakok a VELUX cég kínálatában, melyek a távvezérlés kényelmét nyújtják.