Idén 12. alkalommal adta át az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a műemlékvédelem elismeréseit a Műemléki Világnapon, Visegrádon 2017. április 18-án.
A FAKRO tavaly elérte az egy milliárd forintos forgalmat, idén pedig a tetőtéri ablakok, padláslépcsők, fénycsatornák és felülvilágítók után a homlokzati nyílászárók piacára is belép.
A lerombolása által szimbolikus jelentőségűvé vált Regnum Marianum, a balatonboglári katolikus templom és sok más jelentős középület tervezője, a lakóépülettervezés egyik nagy reformere, Kotsis Iván tárgyilagos, visszafogott építészetével az arany középutat igyekezett megtalálni korszakának historikus, modernista, nemzeti törekvései között és ebben a szellemben nevelte fel építészgenerációk sorát. Szakmai hagyatékának nemrég a Lechner Tudásközpontba került részei alapján a kiállítás eredetileg vele foglalkozott volna, az anyagok feldolgozása során azonban egyszer csak váratlanul Kotsis Endre építész lépett elénk. Korai halála miatt neve a szakmai köztudatban bátyjáéhoz képest sokkal kevésbé ismert, annak ellenére, hogy épületeinek kvalitása és tanári tevékenysége sem marad el testvére teljesítménye mögött. Talán nem véletlen, hogy az önmagát sohasem az előtérbe állító Kotsis Iván így a hagyatékán keresztül is az öccsére hívta fel a figyelmet. A kiállítás mindezek következtében a két világháború közötti magyar építészetben és egyetemi oktatásban fontos szerepet játszó testvérpár munkásságát párhuzamosan mutatja be (a terjedelmi korlátok miatt a teljesség igénye nélkül és elsősorban a Lechner Tudásközpontban található anyagokra alapozottan), röviden megemlékezve Kotsis Iván két építész fiáról, ifj. Kotsis Ivánról és Kotsis Lajosról is.
Tisztelt Kollégák!
Egy Somogy megyében található sertésfarm építése kapcsán szeretnénk Önöknek bemutatni Heraklith Agro építési rendszerünket.
Atetőtérbeépítésnél, legyen az új építés vagy felújítás, a beépítendő anyagokkal szemben egyre magasabbak a követelmények, akár mechanikai, akár tűzvédelmi szempontok szerint. Mivel a tetőtér felépítésekor vagy átalakításakor a gipszkarton a leggyakrabban használt anyag, ezért 5+1 pontban összeszedtük, milyen megoldandó feladatoknál, hogyan segítenek a Siniat gipszkaron lapjai.
Gipszkarton súlyával a hanghatások ellen
Ha a hangszigetelésről beszélünk, akkor egy tetőtérnél ugyanazok az elvárások, mint egy átlagos lakás esetén. A tetőtérbenez azért nehezebb helyezet, mert a több forrásból származó külső hanghatások– egy forgalmas környék, az időjárás zajai, mint a szél, eső vagy vihar – jelentősen csökkenthetik a komfortérzetet. Tehát a tetőtér hangszigetelése az egyik legfontosabb kérdés, amelynek hatékonysága nagyban függ a megfelelő kivitelezéstől, az ásványgyapot vastagságától és a gipszkarton lap súlyától is. Ez utóbbi azért hangsúlyos, mert a gipszkarton lapok súlyukkal járulnak hozzá a hangszigetelési értékek javításához. Ha a Siniat termékeket nézzük, aNIDA Zwiklalap súlya kb. 7,5 kg/m2, a NIDA Tűzgátló lapkb. 10,3kg/m2, NIDA Twardasúlya pedig kb. 12,6 kg/m2. Amennyiben az építkezési költségeket kézben szeretnénk tartani, akkor elérhető áron az egyrétegű 12,5 mm vastag NIDA Tűzgátló lap biztosítja a szükséges hanggátlási értéket. Ha viszont magasabb hangszigetelési érték elérése a cél, akkor a lapok dupla beépítésével oldható meg a komolyabb védelem.
Tisztelt kollégák!
Idén hatodik alkalommal fogjuk kiosztani az Év Tájépítésze és az Év Junior Tájépítésze Díjakat, amelyre tisztelettel meghívunk benneteket.
Képletszerű és magas színvonalú homlokzatképzés,tiszta építészeti szándék. Ezekkel a szavakkal méltatta Patartics Zorán az „EQUITONE: Az anyag természete" - szálcement homlokzatok az építészetben című építész pályázat nyertespályaművét Mészáros Erzsébet, Stiebel Rita és Szepesi János építésztrió munkáját. A 2016. évi pályázat első helyét a Budapest XVIII. kerülete Felnőtt és Gyermek Háziorvosi rendelőjének felújítása nyerte el.
2017 elején tíz épület tervezőit díjazta a pályázat zsűrije, és köztük a legjobbnak azt az épületet találta, amelyet tavaly terv szinten még nem látott annyira kiemelkedőnek, hogy díjjal illesse. Megvalósult formában azonban, egyöntetű volt a döntés, mert a megvalósult orvosi rendelő egyértelműen visszaigazolta a tervekben már korábban is érzékelhető konzekvens gondolkodást ésépítészeti kvalitást. A korábbi épület szerkezete részben elbontásra került, így a „recycling”, az újrahasznosítás csak részben teljesül:a helyszín azonosságában és afunkcióban. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezértaz épület egyszerre lett emblematikus és funkcionálisan is logikus, valamint szoborszerű. A mértéktartó díszítés és színhasználat segíti, hogya belső átrium köré szervezett közlekedők és várók világosak, jó hangulatúak legyenek.
Egy autószerelő műhelynek sem az olajos garázs jelenti a hitelességet, ezért jó látni egy folyamatot, amikor a tulajdonos acélcsarnokot építtet és ott folyatják a minőségi munkát. A megbízó oldaláról pontos elképzelés, a gyártó-kivitelező részéről pedig rugalmasság szükséges, hogy egy standard csarnokból egyedi műhely készülhessen.
Jenei Zoltán székesfehérvári vállalkozása az elmúlt több mint 20 év alatt komoly ismertségre tett szert, melynek titka, hogy a vállalkozása minden területén pontosságot és igényességet vár el, akár autószerelésről,akár a telephely bővítéséről van szó. Évekig várt a pályázati lehetőségre, majd végül az önerős finanszírozás mellett döntött és a szűkössé váló bérelt telephelyet cserélték le a saját tulajdonú, jól használható acélcsarnokban kialakított javítóműhelyre. Ez a beruházás meghatározó a további működéshez, ezért a megbízó nem engedett a magas elvárásaiból. Így talált rá a FrisomatKft.-re akinek a közreműködésével készült el a 383 négyzetméteres, messzemenőkig a megbízó igényeihez alakított szerelőműhely.
2017 04 24 hétfő
műemlékvédelem FUGA heritage protection
18:00 Miért is érdekes nekünk egy palota Rómában?
A folytatás…
A Római Magyar Akadémia, a Palazzo Falconieri építészeti és művészettörténeti bemutatása
Részletek a palota építési fázisaiból
Régi Épületek Kutatóinak Estje
Előadó:
KLANICZAY Péter (építész)
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft).
MÉK 2017/5
Leírás: A képet a feladó eltávolította. falconieri
film FUGA movie
19:00 Grand Budapest Hotel (2014) / Wes ANERSON (rend.), Adam STOCKHAUSEN (látvány)
Ansnitt Filmklub – Díszletváros-sorozat 2016–2017
Film-Virage Kulturális Egyesület
Előadó:
ZALÁN Márk
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft).
MÉK 2017/5
Április 22-23-án: Budapest100: RAKPART - nyitott házak a Dunaparton.
Kézbevehető a nyomtatott programfüzet, böngészhető minden ház és esemény a honlapon. Nyitóesemény: Pecha Kucha Night Budapest vol.54. Special Edition a RAKPARTról szerdán. Támogatásért cserébe történelmi hajózás szombaton a Dunán.
A Budapest100, a nyitott házak hétvégéje idén április 22-23-án zajlik, témája a rakpart. A Duna két partján ötvennégy megnyitó épület és huszonnyolc kísérőprogram, közöttük séták, lakástúrák, háztörténeti séták és kiállítások, koncertek, sőt közösségi kertszépítés is várja az érdeklődőket.
Az érintett Duna-parti lakóközösségek, intézmények az épületek korától függetlenül vesznek részt a programban, sőt az idei Budapest100 egyik érdekessége éppen az, hogy a 18. századtól napjainkig, a régi paloták mellett modern és kortárs épületek is helyet kapnak a látogatni valók között.
Az érdeklődők művészekkel, építészekkel, írókkal, költőkkel, zenészekkel, kutatókkal, egyházi emberekkel is találkozhatnak. Az események részletesen böngészhetők a
rendezvény honlapján, az önkéntesek és lakók által közösen szervezett programok mellett a házak oldalain elolvashatók a kutatók által gyűjtött történetek.
A Budapest100 hétvégéje idején minden szabadon és ingyen látogatható.
2017 04 19 szerda
irodalom FUGA literature
15:00 Ember Mária-díj
Díjátadó
Laudációt mond:
SZILÁGYI Ákos (esztéta) és SIPOS András (politológus)
EMBER Mária műveiből részleteket olvas fel:
BÁLINT András (színművész)
képzés FUGA training
18:00 A Santa Maria del Carmine freskói II. rész
A közép-itáliai reneszánszról másképpen
Előadó:
BÁLINT Bertalan
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft).
MÉK 2017/5
19:00 Drakula és a médiumok
Pesti Bölcsész Akadémia
Előadó:
HLAVACSKA András
2017-ben is sor kerül a nemzetközi hírű tudós és több építészgeneráció tanítómestere tiszteletére és emlékezetére, a Magyar Építőművészek Szövetsége által 1988-ban alapított CSONKA PÁL-ÉREM átadására.
A kitüntetés az építész- és tartószerkezet-tervezők (konstruktőrök) alkotó együttműködését hivatott elismerni. A díj alkotópáros és egyéni alkotó kategóriában adományozható. Azok kaphatják, akik alkotó-párként magas színvonalú építészeti alkotást hoztak létre, továbbá az, aki oktató és/vagy tudományos munkájával jelentősen és igazolhatóan járult hozzá a fent említett, alapvető cél eléréséhez.