Magyarországra az első félévben közel annyi tőke érkezhet, mint 2013 egészében
Javuló befektetési bizalom és hitelezési feltételek, illetve a felzárkózó piacok opportunista befektetőinek érzékelhetően növekvő aktivitása erős évkezdéshez vezetett az európai kereskedelmi piacon 2014-ben. – derül ki a CBRE legfrissebb kutatási adataiból.
Az Örökség a jövőnek – Jövő az örökségnek című programsorozat következő „Élő örökség a kreatív turizmus és a társadalom szolgálatában” c. kiskonferenciája a vándorkiállítás ötödik helyszíne is egyben.
Helyszín: Debreceni Egyetem Műszaki Kar, Debrecen, Ótemető utca 2-4.
Hosszan tartó betegség
után, nem sokkal a nyolcvanadik születésnapját követően, tegnap elhunyt
Bécsben Hans Hollein osztrák sztárépítész.
Foto: AP/TASR
2014 04 28 hétfő
építészet FUGA architecture
18:00 RÉKE – Régi Épületek Kutatóinak Estje
Beszámoló a pápai ESTERHÁZY-kastély kutatásának újabb eredményeiről
Előadó: BARTOS György művészettörténész
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 FT)
MÉK: 2014/84
Időpont: 2014. április 29. kedd 19 óra
Helyszín: MüSzi (Bp., VIII. Blaha Lujza tér 1. Bejárat a Somogyi Béla utcai zöld kapun)
A MOME hallgatók számára kiírt infografikai pályázatunk eredményeit bemutató kiállítás 4 kurrens városi témát tesz közérthetővé.
Betonból
önthetnek saját robotfigurát a gyerekek április 25-én délután és 27-én
délelőtt az idei BETON workshop ingyenes, de regisztrációhoz kötött
rendezvényén. A program célja, hogy a kurzuson résztvevő egyetemistákon
kívül a legkisebbek is a gyakorlatban, játékos formában próbálhassák ki,
mi mindenre lehet felhasználni a betont.
KIÁLLÍTÁSI KONCEPCIÓ
Az 5000 Forint kamarai hozzájárulás befizetését a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény írja elő. A területi kereskedelmi és iparkamarák tájékoztatása alapján: "A regisztrációs kötelezettség NEM azonos a tagsággal. Mérnökkamarai, orvos kamarai, stb. tagság nem mentesít a regisztrációs kötelezettség alól, ez az előírás a vállalkozásra nem szakmai értelemben vonatkozik, hanem mint a gazdasági élet szereplőjére."
Tisztelettel meghívjuk önt, a “Megújuló energia, alternatív energiaforrás” témájú kiállításra és
workshop-ra. A Romániai Vállalkozásokért Egyesület, a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
(vezető partner) és a Hajdú Bihar Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány együttműködésében, a
Magyarország- Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
2014 04 22 kedd
tudomány FUGA science
10:00 Áramot ilyen áron?
A Paksi Atomerőmű tervezett bővítésének problémái
Tudományos és közéleti konferencia
A beszélgetést vezeti: HARGITAI Miklós és SZABÓ Gábor újságírók
Előadók:
HANÁK András, FÜLÖP Sándor, LATTMAN Tamás, ANTAL Attila, MRÁZ Attila,
FELSMANN Balázs, MUNKÁCSY Béla, JÁNOSSY András, PERGER András, DEÁK
András, SZ. BÍRÓ Zoltán, SZEGFALVI Zsolt, MIKLÓSI László, DROPPA György
A zeneszünetben közreműködik: GERLÓCZY Zsigmond (zongora)
