10/2023. (11.17.) sz. MÉK Kgy. határozat
A MÉK Küldöttgyűlése a MÉK 2024. évi költségvetését 153 igen, 18 nem szavazattal, 12 tartózkodás mellett elfogadja azzal, hogy ennek részeként a 9/2023. (05.12.) sz. MÉK Kgy. határozattal elfogadott tagdíjszámítási módszer alapján kiszámított 2024. évi tagdíjat 95.000 forintban állapítja meg.
A Nők a Balatonért Egyesület a Balatoni Szövetséggel együttműködve 2023-ban hatodik alkalommal indítja el az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot. A pályázat támogatója az Építési és Közlekedési Minisztérium, a pályázati honlapot a Lechner Tudásközpont üzemelteti.
Benyújtási határidő: 2023. december 15.
A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „a Nagyharsányi csata emlékhelye 2023" címmel nyílt, építészeti tematikájú pályázatot hirdetett meg fiatal építészek számára.
Az idei évben összesen közel 104 érvényes pályamunka érkezett, ami jelentősen több, kb. 20 % -al, mint az elmúlt években. Köszönjük szépen!
Az építész- és a tagozati zsűrik többször üléseztek, véleményeztek, vitatkoztak míg végül kialakult végeredmény.
FÜGGELÉK - Szakmai továbbképzési szabályzat (2023.09.01-től hatályos)
Szakmai továbbképzési szabályzat (2023.07.01-től hatályos)
Alapítványunk - szakmai-erkölcsi támogatói között tudva az innovációért felelős szervezetek vezetőit - idén ismét meghirdeti a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A díj, melyet évente általában hét fő nyerhet el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja.
A Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet Kollégiuma tájékoztatja a pályázni szándékozókat, hogy 2023-ban - a múlt évitől eltérően - most jelentek meg a nyílt szakmai pályázati felhívások az NKA honlapján. A kollégium – az öt altémában most meghirdetett, nyílt felhíváson túl - az idei évben nem tervezi további nyílt, egyedi és meghívásos pályázat kiírását.
A pályázatra a Bírálóbizottság és a Kiíró előzetes várakozását messze meghaladó mennyiségű, összesen 27 darab pályamű érkezett be. A pályázat által megkövetelt, rendkívül összetett feladat sok pályázó számára jelentett izgalmas, megoldandó kihívást.
2023. június 27. - A Magyar Művészeti Akadémia Titkársága és a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ építészeti tervpályázati felhívást tett közzé a Magyar Építészeti Központ és Múzeum új kiállítóhelyének elhelyezésére és egyéb funkcióinak ellátására szolgáló épületegyüttes tervezésére. Az első, részvételi szakaszba való jelentkezés határideje: 2023. június 29.
Budapest, 2023. július 14. – Jelentős érdeklődés mellett zajlik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) új épületegyüttesének tervezésére kiírt nemzetközi tervpályázat: az első, „részvételi” szakaszban 39 pályázó nyújtotta be érvényesen a jelentkezését. Számukra most kezdődik a tervpályázat következő, a tervezési munkát magába foglaló szakasza. A pályázat ettől kezdve titkos: az építészirodák, szakmai közösségek alkotásait a második, „pályázati” szakaszban már anonim módon ismeri meg és bírálja el a bírálóbizottság.
TÁJÉKJOZTATÁS TERVPÁLYÁZATI ELJÁRÁS EREDMÉNYHIRDETÉSÉNEK HELYSZÍNÉRŐL ÉS IDŐPNTJÁRÓL
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ (1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.)
Időpont: 2023. július 13. 11:00 óra
40 pályázat érkezett az új Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervére. Lánszki Regő, építészetért felelős államtitkár, országos főépítész, a tervpályázat Bírálóbizottságának társelnöke szerint ez azt mutatja, hogy a magyar építészek megértették, hogy milyen egyedülálló lehetőség a magyar építészet otthonának megteremtése.