Az Agóra PÓLUS program keretében a térségi innováció eredményeit közérthető módon bemutató, komplex
közművelődési intézmény tervezése.
A feladat az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére irányul.
A dokumentáció beszerzésének határideje: 2.2.2009 - 10:00.
Kell-e fizetni a dokumentációért:
Ár: 60 000 HUF.
A fizetés feltételei és módja: A dokumentáció ára bruttó ár, amely tartalmazza az Áfát is. A dokumentáció
árát az Ajánlatkérő Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett, 12067008-00102705-00100002 számú számlájára kell
átutalni. Csak azon pályázó nyújthat be ajánlatot, aki a dokumentációt megvásárolta, de közös pályázat esetén
elegendő egy dokumentációt megvásárolnia.
A pályázatok (pályaművek) vagy részvételi jelentkezések benyújtásának határideje:
2.2.2009 - 24:00.
A Szegedi Tudományegyetem építészeti tervpályázatot írt ki a 255 ágyas
klinikaépület tervezőjének kiválasztására. A kiírást 25 pályázó
váltotta ki. 24 pályamű érkezett határidőben, sértetlenül, a kiírásnak
megfelelő tartalommal.
A kiíró a zárt borítékok felbontása után a 137/2004. Kormányrendelet
18. § (10) bekezdése alapján – mely szerint ki kell zárni a
tervpályázatból azt a szervezetet, melyet a tervpályázati eljárás
előkészítésébe bevontak - saját hatáskörében kizárta a 21. sz.
pályázatot.
1.1. A TERVPÁLYÁZAT KIÍRÓJA:
Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
2310 Szigetszentmiklós, Kossuth L. u. 2
1.2. A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA:
Szigetszentmiklós 24 tantermes Általános Iskola, Zeneiskola, sport és
rendezvénycsarnok és 6 foglalkoztató termes óvoda építészeti
tervpályázata
A TERVPÁLYÁZAT CÉLJA:
A tervezési feladat megvalósítására legjobban alkalmas tervjavaslat
kiválasztása, melynek szerzőjével Szigetszentmiklós Város Önkormányzata
tervezési szerződést kíván kötni az épület építési engedélyezési és
kivitelezési terveinek elkészítésére.
"Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata mint ajánlatkérő tervpályázati eljárást indított az Agóra Szeged PÓLUS Program építészeti tervpályázata tárgyában.
A tervpályázati kiírásnak az Európai Unió hivatalos lapjában (www.ted.europa.eu), és a Közbeszerzési Értesítőben történő későbbi megjelenése miatt, előre értesítjük tagságunkat és a pályázat iránt érdeklődőket a helyszíni bejárás időpontjáról, amely 2008. december 5. napján lesz.”
Baja Város Önkormányzata által meghirdetett,Trianon-szobor ötletpályázat eredménye
Baja Város Képviselő-testülete Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottsága által - 183/2008. (XI.13.) KISB sz. határozatával – felkért öt tagú zsűri a Baja, Köztársaság téren elhelyezendő, Trianon-szobor elkészítésére meghirdetett, országos, nyílt ötletpályázatra beérkezett pályamunkák közül az alábbi pályázatot javasolja megvalósításra:
Bajai Trianon Emlékmű Tervpályázat 2008.
Tervezők:
Vadász Bence Ybl- és Pro Architectura díjas építész és
Palotás Artúr építész
A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA:
Egy olyan kisvárosi léptékű, reprezentatív, költséghatékony Városháza
épület tervezése, mely méltó megjelenést biztosít Celldömölk Város
Önkormányzat közfunkcióinak ellátásához, illetve korszerű, gazdaságosan
üzemeltethető munkahelyet nyújt a Polgármesteri Hivatal munkatársai és
kényelmes, áttekinthető tereket biztost a közigazgatási
szolgáltatásokat igénybe vevő polgárok számára.
A TERVPÁLYÁZAT CÉLJA:
Celldömölk Város Önkormányzata a kiírásban megfogalmazott tervezési
program megvalósítására pályázati formában keresi a legjobb
tervmegoldást és ez alapján a feladat tervezésére legalkalmasabb
tervezőt.
ZÁRÓJELENTÉS „VÁROSHÁZA CELLDÖMÖLK” CÍMŰ EGYSZERŰ, MEGHÍVÁSOS, TITKOS TERVPÁLYÁZATI ELJÁRÁSHOZ
Zárójelentés készült 2006. október 31-én a celldömölki Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó termében.
Jelen vannak: Fehér László elnök
Czeiner Gábor társelnök
Dr. Németh Adrienn szakmai titkár
Kalmár László tag
Kosdi Attila tag
Schőmer András tag
a./
A tervpályázat célja:
Az új Városháza épület magas színvonalú terveinek elkészítése, a
legmegfelelőbb megoldás építési engedélyezési terveit kidolgozó építész
tervezők kiválasztása a tervpályázati dokumentáció szerint.
A tervpályázat tárgya:
Celldömölk Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, illetve az
ÁNTSZ és a Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyi szervei által jelenleg
használt épület (Celldömölk, Szentháromság tér 1.) az egyházi
kártalanítás során ténylegesen visszakerül egyházi tulajdonba és
használatba. Az említett intézmények elhelyezésére ezért egy új
Városháza épülete épül.
Tisztelt Kollégák!
A Croydon Council "Wellesley Road and Park Lane" címmel nemzetközi városrendezési tervpályázatot hirdet. A hirdetmény előzetes anyaga a kamara titkárságán megtekinthető, illetve a részletes kiírás letölthető az alábbi honlapról: http://www.croydonthirdcity.co.uk/
Eltér István
MÉK elnöke
Dorog Város Hantken Miksa utca – Rákóczi Ferenc utca – Mária utca – Vasútállomás által határolt telektömb rehabilitációjára
A tervpályázat kiírója: Dorog Város Önkormányzata
2510 Dorog, Bécsi út 71. sz. képviseletében Dr. Tittmann János polgármester
A tervpályázat lebonyolítója: Dorog Város Önkormányzata 2510 Dorog, Bécsi út 71. sz. megbízásából a pályázat bíráló bizottsága
A tervpályázat tárgya: Dorog, Hantken Miksa utca – Rákóczi Ferenc
utca – Mária utca – Vasútállomás által határolt telektömb
rehabilitációjára funkcionális, beépítési, kialakítási és építészeti
ötletpályázata.
Tisztelt Kollégák!
Felhívjuk mindenkinek szíves figyelmét, hogy a Budapest III.kerület Óbudai Főtér és környezetének városépítészeti rendezése c. tervpályázat időtáblázatába adminisztrációs hiba került. A tervpályázat dokumentációjának kivételi határideje nem október 12-e, hanem helyesen november 25-e, tehát a postára-adás idejével azonos.
Üdvözlettel:
Eltér István
AZ ÖTLETPÁLYÁZAT TÁRGYA
Budapest, III. kerület Óbuda Fő tér és környezetének, a kerület fejlesztési koncepciójában un. „Budai Promenád” végpontjaként szereplő, a Városháza előtti önálló tér, valamint az ahhoz kapcsolódó terület, turisztikai, kulturális, szórakoztató és szabadidő együttes céljára szolgáló térrendszer közterületi karakterének meghatározása.
A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA, CÉLJA:
265 ágyas új klinikai épület építése, a meglévő klinikaépülethez való
hozzáépítéssel korszerű 650 ágyas magkórház kialakítása. A program
megvalósítására a kiíró pályázati formában keresi a legjobb
tervmegoldást, illetve a tervezésre legalkalmasabb tervezőt.
A TERVPÁLYÁZAT KIÍRÓJA
Szegedi Tudományegyetem
Szeged, Dugonics tér 13.
Prof. Dr. Szabó Gábor rektor
Tervpályázat kiírása (PDF), a letöltéshez vagy megtekintéshez kattintson ide.