Uniós értékhatárt elérő, meghívásos Tervpályázat, amely a Magyar Természettudományi Múzeum új, debreceni Gyűjteményi Központjának megvalósításához szükséges építészeti tervdokumentációk elkészítésére vonatkozik.
A Tervpályázat tárgya a Magyar Természettudományi Múzeum új Gyűjteményi Központ épületének megtervezése, az épület közvetlen környezetének kialakítása és a tervezési területbe (Science Park) való integrálása. A Tervpályázat során a Kiíró olyan tervezési koncepciót keres, mely a Tervpályázati kiírásban megfogalmazott tervezési célokat és tervezési programot magas építészeti színvonalon valósítja meg, illetve a tervezés és megvalósítás során magas minőségű épített és természeti környezetet eredményez a fenntarthatóság jegyében.
A Gyűjteményi Központ épületének a kialakítását tekintve a funkcionalitás mellett tükröznie kell az intézmény előremutató, innovációra nyitott gondolkodásmódját. Külső megjelenése és belső kialakítása utalhat a múzeum gyűjtőkörére és tudományos irányelveire, de elsődlegesen szem előtt kell tartania a használhatóság és a fenntarthatóság szempontjait.
A Gyűjteményi Központ épületének nettó 42.839 m² szintterületigényéből tervezetten 17.097 m² területen helyezkednek el a különböző gyűjtemények helyiségei, melyek elsősorban raktározási funkcióként látnak el. 8.555 m² alapterületet igényelnek a könyvtári- és iratgyűjtemények funkciói, valamint további 2.030 m² -en helyezkednek el a laborok, a műhelyek és a kapcsolódó helyiségeik. 2.490 m² alapterületigény jelentkezik a kutatószobák és irodák helyiségcsoport esetében, melyeket további 1.200 m² -nyi tárgyaló és előadóterem egészít ki. A szociális helyiségek, a közlekedő területek és egyéb helyiségek előirányzott területigénye 11.467 m².
A Tervpályázat célja:
A Tervpályázat célja a Tervpályázati dokumentációban (a továbbiakban: Dokumentáció) közzétett Tervezési Program megvalósítására legalkalmasabb tervező, vagy tervező csoport kiválasztása. Az új épület terveinek innovatív módon, magas építészeti minőségben, a jelen és távlati funkcionális igényeket messzemenően kiszolgáló módon kell elkészülniük.
A Tervpályázat eredményeként az 1. díjazott tervezővel a Kiíró a Kbt. 98. § (5) bekezdése alapján hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményeképpen tervezési szerződést kíván kötni a Magyar Természettudományi Múzeum új, debreceni Gyűjteményi Központjára vonatkozó tervdokumentáció elkészítésére vonatkozóan.
A Magyar Természettudományi Múzeumhoz kapcsolódó debreceni beruházások célja, múzeumszakmai szempontból és műszakilag egyedülálló és kiemelkedő múzeumi épületek létrehozása. A gyűjteményi, kutatási, oktatási és digitalizálási központ (a továbbiakban: Gyűjteményi Központ), a természettudományos kutatások bázisaként a gyűjteményezés, rendszerezés és kutatószolgálat ellátása mellett a természettudományos kutatások, a biológiai és geológiai sokféleség természetrajzi kutatásának hazai tudásközpontja lesz, míg külön helyszínen, de a tervezési területhez közel megvalósuló kiállítóépület (a továbbiakban: Kiállítóépület) a közművelődési és kiállítási tevékenységen keresztül biztosítja a látogatók számára az ismeretterjesztést, a környezettudatos nevelést és számos szolgáltatást. Jelen Tervpályázat csak a Gyűjteményi Központ tervezésére vonatkozik, a Kiállítóépület tervezése nem része a feladatnak.
Tervpályázat jellege:
A tervpályázati eljárás fajtája meghívásos. Az eljárás első szakaszában a Kiíró a jelentkező szerződés teljesítésére való alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról dönt, valamint kiválasztja azokat az alkalmas Jelentkezőket, a meghatározott keretszám mértékéig, amelyeket pályamű benyújtására hív fel. Az eljárás első szakaszában a Kiíró nem kérhet, a Jelentkező pedig nem nyújthat be pályaművet.
A Tervpályázat jellege: az előminősítési szakaszban nyílt, a pályamű benyújtására vonatkozó felkérés szakaszában meghívásos. A hatályos jogszabályok alapján Kiíró jelen Tervpályázatra vonatkozóan közvetlenül is felkér pályázókat. A közvetlenül felkért pályázókon kívül valamennyi érdekelt előminősítési jelentkezést (részvételi jelentkezést) nyújthat be a Tervpályázat első szakaszában. A közvetlenül felkért pályázóknak is a többi pályázóval megegyezően kell igazolniuk alkalmasságukat. Az előminősítési fordulóban a közvetlenül felkért és alkalmas, azaz érvényes előminősítési jelentkezést benyújtott meghívottakon túl, azon pályázók nyernek meghívást a tervezési szakaszba, akik az alkalmassági feltételeknek megfeleltek, érvényes előminősítési jelentkezést nyújtottak be és a pályázói rangsorban a keretszámnak megfelelő helyen állnak. Jelen tervpályázati eljárás második szakasza során meghívott keretszám 14, amelyből a közvetlenül felkért pályázók száma 4.
Amennyiben a közvetlenül felkért pályázók érvénytelen előminősítési jelentkezést nyújtanak be, vagy nem nyújtanak be előminősítési jelentkezést, úgy a keretszám erejéig történik az alkalmas Pályázók közül a meghívás.
Tekintettel a tervpályázat meghívásos jellegére a „pályázó” és a „részvételre jelentkező” kifejezések keveredhetnek az egyes szakaszok között a tervpályázati dokumentációban, kérjük azokat a megfelelő szakasz alapján értelmezni, azaz az előminősítési szakaszban részvételre jelentkezőként, a pályamű benyújtásának szakaszában pedig pályázóként.
Közvetlenül felkért pályázók
A teljes tervpályázati dokumentáció elektronikus elérésének módja:
A Tervpályázat honlapja a következő címen érhető el: mtm.gyk.debrecen.hu
A teljes Dokumentáció (a pályázati szakasz mellékleteinek kivételével) a pályázati regisztrációt követően ingyenesen letölthető a Tervpályázat honlapjáról. A letöltött dokumentumok kizárólag az előminősítési dokumentáció és a pályamű készítésére, a Tervpályázat során használhatóak fel.
A pályázati szakasz mellékletei, beleértve a tervezési alaptérképet, a pályázati szakasz indulásakor lesznek elérhetőek és letölthetőek a Tervpályázat honlapján keresztül magyar nyelven.
A pályaművek díjazására és megvételére szánt összeg, ezen belül a díj legnagyobb és a megvétel legkisebb összege, valamint a költségtérítésre vonatkozó rendelkezések:
Pályázatok díjazása:
A Bírálóbizottság a beérkezett pályaműveket a tervpályázati kiírásban és dokumentációban meghatározott szempontok alapján bírálja és értékeli. A Bírálóbizottság a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásban ajánlattételre való felhívásra csak az első helyen rangsorolt pályamű (az eljárásból ki nem zárt) Pályázóját ajánlja, akit ezt követően a Kiíró kér fel ajánlattételre.
A díjak bruttó összegek, melyek áfát és minden egyéb fizetendő adót tartalmazzák és adóköteles bevételek. Külföldi Pályázó esetén az áfa a Pályázó részére nem kerül kifizetésre, annak összegét a Kiíró közvetlen módon fizeti be a magyar adóhatósághoz, így mellőzhető a külföldi partner bejelentkezése áfa alanyként a magyar hatóságoknál, ő a számláját a nettó összegről jogosult kiállítani.
A Bírálóbizottság törekszik a teljes díjazásra szánt összeg kiosztására, kivéve, ha eredménytelennek minősíti a Tervpályázatot. A Bírálóbizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra vagy megvételre alkalmasnak. Abban az esetben azonban, ha a Tervpályázatra benyújtott pályaművek hasznosíthatóságát a Bírálóbizottság nem tartja megfelelőnek, csökkentheti a díjazásra fordított összeget (Tervpályázati Rendelet 29. § (4) bekezdés).
„Csökkent értékűnek” minősíthető egy pályázat különösen, de nem kizárólagosan akkor, ha a pályázatok száma jelentősen kevesebb, mint az előzetesen elvárt.
A díjazásban és megvételben részesült pályamunkák a Kiíró tulajdonába kerülnek, aki a tervezési program véglegesítése céljából további ellenszolgáltatás nélkül azokat felhasználhatja.
A díjazott és megvételben részesült pályaművek szerzői - a végleges tervezési program kidolgozására pályaművük beadásával szerzői művük felhasználási engedélyét megadják.
A díjazásban és megvételben részesült pályamunkákkal, mint szerzői jogi védelem alá eső valamennyi alkotásokkal kapcsolatban a Kiíró további ellenszolgáltatás nélkül határozatlan idejű, korlátlan felhasználási jogot szerez a szerzői jogok vonatkozásában [különös tekintettel a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. (Szjt.) 46. § szerinti harmadik személyre átruházhatóság jogára, valamint a 47. § szerinti, a mű átdolgozhatóságához, átdolgoztathatóságához és a mű többszörözéséhez való felhasználási jogosultságra is]. A díjazás és megvétel összege a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény V. fejezete szerinti, a jelen bekezdésben hivatkozott tartalmú felhasználás és a vagyoni jogok Kiíró általi megszerzésének megfelelő ellentételezését jelenti.
A bírálóbizottság elnökének (társelnökének) és tagjainak (póttagjainak) neve és az általuk képviselt szervezet:
A Bírálóbizottság összetétele:
A Bírálóbizottság összetételét a Kiíró a vonatkozó jogszabályok, így különösen a Kbt. valamint a Tervpályázati Rendelet 13 §. (1) ill. 14.§ (1)(11) előírásait betartva határozta meg.
A Bírálóbizottság a Tervpályázat első, előminősítési szakaszának eredményét írásban közli az előminősítési dokumentációt benyújtó Pályázókkal, a Tervpályázat eredményét pedig a Bírálóbizottság zárójelentésben rögzíti.
A Bírálóbizottság döntése végleges, a Kiíró attól nem térhet el.
A Bírálóbizottság munkáját szakértői bizottság segíti:
Jelen eljárás során az állami közbeszerzési szaktanácsadó:
Dr. Paróczai Bernadett
Lajstromszáma: 00176
Elérhetősége: 4030 Debrecen, Balogh Mihály u. 6/a.
Email cím: kozbeszerzes@ph.debrecen.hu
Tervpályázati határidők:
Részvételi (előminősítési) szakasz időpontjai:
• A pályázati regisztráció megkezdése: 2025. július 7.
• Kérdések benyújtásának határideje: 2025. július 14.
• Válaszok kiadása: 2025. július 21.
• Előminősítési dokumentáció beadása: 2025. július 28. 14:00 óra
• Előminősítési szakasz eredményhirdetés: 2025. augusztus 19.
Pályamű benyújtására vonatkozó szakasz tervezett időpontjai:
• Pályázati időszak kezdete, Pályázók meghívása: 2025. augusztus 19.
• Helyszíni szemle: 2025. augusztus 28. 10:00 óra
• Kérdések beérkezésének határideje: 2025. szeptember 5.
• Válaszok határideje: 2025. szeptember 29.
• Pályaművek beérkezésének határideje: 2025. november 13., 20:00 óra
• Eredményhirdetés: 2025. december 12. 11:00 óra
A Tervpályázat ütemterve és a további határidők megtalálhatóak a Tervpályázat honlapján is. A Kiíró által közölt időpontok CET szerint értendőek.
Letölthető dokumentumok:
1.) Részvételi szakasz
2.) Műszaki követelményrendszer