Építészet
Hazai szakmai hírek

A kultúrAktív egyesület 2014 őszi programjai

Szeptemberi programok
•       szeptember 20. ParticiPécs az Örökség Napokon (Pécs)
•       Szeptember  27.  Pop-up Pest a Belvárosi Művészeti Napokon
•       Szeptember  28.  Vizes város akciónap
Konferenciák, rendezvények

SUSCO Budapest 2014 – Nemzetközi konferencia

Akciós regisztrációs nap: szeptember 10.

2014-ben a magyar főváros is rákerül a világ fenntartható térképére. A fenntartató fejlődés nemcsak a környezetünk védelmét jelenti, céljai között megtalálható az esélyegyenlőségre törekvés éppúgy, mint a mindenki számára elérhető minőségi közoktatás. Ezek azok az alapvető célok, amitől a jövőben jobban érezzük majd magunkat szűkebb és tágabb környezetünkben, legyen az a városunk, az országunk vagy a bolygónk. De hogyan érjük el ezt? Hogyan tegyük meg az első lépéseket egy fenntartható világ felé?

Hazai szakmai hírek

A POLC - Bemutatkozik az Építőművészeti Doktori Iskola

A POLC című kiállításon az Építőművészeti Doktori Iskola mutatkozik be, az elmúlt két év munkájából adva ízelítőt. A kiállításon bemutatott két tematikus évben megvalósult csoportos alkotási és egyéni kutatási munkák mellett a látogatók bepillantást nyerhetnek a Doktori Iskola csaknem összes aktivitásába: így a külföldi tanulmányutak tanulságaiba, az építészeti tervpályázatok világába, a graduális képzésben megvalósított oktatási projektjeikbe, s nem utolsó sorban bemutatkozik néhány azon építészirodák közül, amelyeket egykori DLA-hallgatók alapítottak.

Hazai szakmai hírek

YBL SZAKRÁLIS ÉPÜLETEI - 2014. szeptember 28. vasárnap 18 óra

Isten nem rejtély. Rejtély az, hogy van valami Istenen kívül. Isten azzal van jóban, aki szereti őt.
Rémületesen meg vagyok ijedve, mert mi lesz belőlem, ha ő nincs?
/Hamvas Béla/

ÉPÍTÉSZEK  ÉS… szakrális est a kiállításhoz és az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva

Hazai szakmai hírek

130 éve nyitott meg az Operaház - bicentenáriumi emléktábla avatások

szeptember  27. 10 óra
130 éve megnyitott Operaház Ünnep
bicentenáriumi emléktábla avatások

Konferenciák, rendezvények

III.Plan-net.hu Településfejlesztési Konferencia Nyíregyháza

2014. január 31. - 2014. február 1. időponttal került megrendezésre a III. Plan-net.hu Településfejlesztési Konferencia Nyíregyházán, melyről az Építész Közlöny hasábjain ezidáig nem került sor híradásra. A rendezvény „A településfejlesztés lehetőségei 2014 - 2020 között - városok és vidékeik együttműködése” címet viselte és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával valósulhatott meg. A konferencia egy 2010-ben megkezdett konferenciasorozat immár harmadik állomását jelentette, melynek szervezése többször kipróbált, jól működő alapokra épült.

Hazai szakmai hírek

A FUGA programjai (2014.09.22-2014.09.29)

2014 09 22 hétfő
építészet FUGA architecture

18:30 AMIHangSzer + Ember-Természet-Konstrukció
Kiállítás és beszámoló
Megnyitja:
JUHÁSZ Kristóf, színházcsináló ember
Moderátor:
WESSELÉNYI-GARAY Andor
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek. (1000 FT)
MÉK 2014/84

Hazai szakmai hírek

Az Ybl vándorkiállítás Kecskemétre érkezik

A 2014 Ybl Bicentenárium – A Magyar Építészet Éve tiszteletére országjáró programsorozat indult Ybl Miklós épített és szellemi öröksége valamint a magyar építészet népszerűsítésére. A tíz helyszínt érintő programsorozat a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával valósul meg. A programsorozat szeptember 19-én Kecskemétre érkezik, ahol Ybl Miklós híres alkotása, az evangélikus templom áll.

Hazai szakmai hírek

Kőhegyi pince-túra

Szombat délután 16:00 órakor a Kulturális Örökség Napjai rendezvény keretében  Kőhegyi pince-túra indul a Kálvária térről egyesületünk, „HÚSZNEGYVEN fiatal építészek műhelye egyesület” szervezésében. A hat állomással tervezett séta a pincék rengeteg arcát, múltját, jelenét és jövőjét mutatja meg, miközben kötetlen hangulatban járjuk be az óváros ezen részét. A program része egy rövid előadás, pogácsázás, egy pohár finom bor és egy kiállítás. A program természetesen ingyenes és nagyon nagy örömünkre szolgálna, ha minél többetekkel találkozhatnánk szombaton!

Hazai szakmai hírek

Új Otthonteremtés: hazai építőanyag gyártók az új lakóépület építések ösztönzéséért

Budapest, 2014. szeptember 16. - "Új Otthonteremtés" címmel új lakóépületek építését ösztönző javaslatcsomagot dolgozott ki a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ). A munkaanyag (i) államilag folyósított 2,5%-os fix forintalapú jelzáloghitelre tesz javaslatot, továbbá (ii) számlabemutatás fejében a jelenlegi 27%-os áfából 20% visszatérítésére, valamint (iii) egyszeri 30.000 forint/m2 ösztönző energetikai támogatásra,  lakásonként maximum 3 millió forint értékben az A, A+ és e feletti épületenergetikai szintű új lakóépületekre.  Az ösztönzők összevonhatók lennének.

Konferenciák, rendezvények

A SZERETET – 8. SZÉK

Szakrális Építész-Belsőépítész Konferencia
2014. 09. 23. (kedd) – FUGA 1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.
Mottó: A szeretet az az energia, amelyből minél többet adunk, annál több marad. Ezért régi és új templomainkat – a szeretet házait – használjuk, óvjuk és őrizzük.

Hazai szakmai hírek

Green Walk 2014: Ingyenes odajutás a vidéki helyszínekre!

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének (HuGBC) a Zöld Építés Hetét ünneplő rendezvénysorozatához vidéki településeken található létesítmények is csatlakoztak. Az AIDA program támogatásának köszönhetően a helyszínekre ingyenes buszos odautazás biztosított a komlói RATI, a debreceni DEM, a gödi családi ház és a penci autonóm szalmaház iránt érdeklődőknek.