2014 09 01 hétfő
képzőművészet FUGA fine arts
19:00 Baroque brutal
HAMARITS Zsolt és STEINER Villő
Kiállításmegnyitó
Megnyitja:
KELETI Éva fotóművész
Megtekinthető: 2014 09 10
Helyszín: Leonardo Kert (1083 Budapest, Tömő u. 14.)
Időpont: 2014. szeptember 03., szerda, 20.00 óra
A Budapesti Építészeti Filmnapok helyspecifikus sorozatba kezd: a BÉF+ vetítései olyan filmeket, archív felvételeket, híradókat, audiovizuális dokumentumokat mutatnak be, amelyek új fényben mutatják be Budapest környékeit, segítenek megtalálni elveszett történeteit, elfelejtett szereplőit. A BÉF+ első helyszíne a Leonardo da Vinci utcai közösségi kert.
Hat kiállítás, parknyitó művészeti promenád valamint a Nemzeti Táncszínház szervezésében táncelőadások várják augusztus utolsó hétvégéjén a látogatókat a Várkert Bazárban. A programokra a belépés díjtalan.
Tizennegyedik alkalommal került átadásra a Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium által 2000-ben megalapított „AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ”. Évente két kategóriában adományozható elismerés. AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at aktív főépítész, míg A FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ-at a szakmáját hosszú ideje gyakorló, illetve nyugdíjba vonuló/vonult kiváló főépítész kapja.
DR EDUARDO LANGAGNE ORTEGA mexikói építészprofesszor (Metropolitan Autonomous University of Mexico) budapesti tartózkodása alkalmából
beszélgetésre kerül sor a FUGA-ban, augusztus 30-án szombaton, 16 órakor a Mexikói Nagykövetség és a FUGA szervezésében.
Az idén egy kéthetes alkotótáborral folytatódott tovább a Falufejlesztési Társaság Építész Tagozata és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által 2012-ben útjára indított Nagyapám Háza mester-inas képzés. A helyszín Oszkó határában egy műemléki pincefalu volt, ahol a Kós Károly-díjas helyi civil szervezet, a Hegypásztor Kör már 27 éve foglalkozik a népi építészet emlékeinek megőrzésével és a hagyományos mesterségek értékmentésével.
2013. JÚNIUS 1. ÉS AUGUSZTUS 10. KÖZTI IDŐSZAK ADATGYŰJTÉSBŐL SZÁRMAZÓ ELEMZÉSEK
A téli vizsgálat után nyáron is folytattuk a hőszigetelt és nem hőszigetelt épületekben léghőmérsékleti értékek összehasonlítást.
Budapest dobogós a bérlői aktivitás növekedésében, a befektetők viszont kivárnak
Összesen 8,7 milliárd eurót fektettek be az európai ipari ingatlanpiacon 2014 első felében, ami negyedével több az egy évvel korábbinál, és 2007 óta a legmagasabb érték. A CBRE adatai azt is mutatják, hogy az ipari ingatlanok aránya a befektetési piacon 10,3 százalékra nőtt a 2013-as 9,5 százalékról.
YBL BICENTENÁRIUM ZÁRÓKONFERENCIA
október 9. csütörtök
9:30 óra
Kiállított tárgy maga az épület
Gr. Festetics Palotát bemutatják
Garai Katalin művelődésszervező
Meghívó épületbejárásra
Tisztelettel meghívjuk az AIDA projekt keretében szervezett következő épületbejárásra az ország első passzív minősítésű oktatási intézményébe, a pesterzsébeti Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Módszertani Intézménybe (1201 Budapest, Magyarok Nagyasszonya tér 22.), amelynek új épületrészét 2013-ban a World Green Building Council Europe Region beválogatta „Leadership in building design and performance” kategóriában a végső győzelemre is esélyes pályaművek közé. A rendezvény időpontja: 2014. október 4. délelőtt 10 óra.
Zenélő Építészek – (lélek) Építő Zenészek
október 4. szombat 15 óra – 22 óra
A Zene Világnapját 1975 óta Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására ünneplik október1-jén.
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) kinyilvánítása alapján 1998 óta ünnepeljük az Építészek Világnapját október első hétfőjén.
Ybl kortársát, a 110 éve meghalt Steindl Imrét, a korabeli krónikás „az építészet Schubertje” névvel illeti.
Vasárnap bemutatjuk az I. Építészeti Nemzeti Szalon katalógusát
A reprezentatív kötetet ‒ amelyet ez alkalommal kedvezményes áron árusítunk ‒ BOJÁR IVÁN ANDRÁS a szerzők jelenlétében mutatja be az érdeklődőknek.
Szintén most jelenik meg MAGYAR PÉTER Útirajzok című mappája, amelyben az építész rajzvázlatai láthatók a kiállításon szereplő épületekről. A korlátozott példányszámú, exkluzív kiadványt WINKLER BARNABÁS építész méltatja.