Iparművészeti Múzeum központi épületének rekonstrukciós tervpályázat
eredményei:
A díjazottak:
I. díj: Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft.
II. díj: Balázs Mihály Építész Műterme Kft.
III. díj megosztva: Építész Stúdió Kft. Lévai Tamás / Tarka Kft.
Noll Tamás MÉK elnök felkérésére Kalo Emese, a MÉK Tervpályázati Munkabizottság elnöke jelentést készít az MÉK Elnökség részére a MÉK július 26-i ülésre, a nyolc, „titkosságot sértő” pályázó kizárásának körülményeiről. Addig is mellékeljük a honlapunkon is olvasható NSK Zárójelentés elérhetőségét.
2012 folyamán az Iparművészeti Múzeum nyílt tervpályázati eljárás keretében elvégezteti az Iparművészeti Múzeum műemléki védettségű főépületének komplex rekonstrukciós és értéknövelő fejlesztésének tervezését.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata nyílt építészeti tervpályázatot hirdet Miskolctapolca turisztikai fejlesztésére
A tervpályázat tárgya, célja: Miskolctapolca hangsúlyosabban kerüljön fel a világ turisztikai térképére, ezen belül a magyarországi turisztikai palettán legyen méltó versenytársa az ország hagyományos fürdővárosainak.
Budapest, XVI. Kerület Kertváros többcélú sportcsarnok 2 fordulós, meghívásos építészeti tervpályázata. A pályázatok (pályaművek) vagy részvételi jelentkezések benyújtásának határideje: Dátum: 2012. május 07. 12:00 óra
Hallgatói tervpályázatot írt ki a MEH
SAJTÓKÖZLEMÉNY, Budapest, 2012. március 21. Hallgatói tervpályázatot
hirdet energiatudatos épülettervezés témában a Magyar Energia Hivatal
építészhallgatók számára. A Takarékoskodj a Föld energiájával!
elnevezésű kampány hallgatói tervpályázatának célja, hogy felhívja a figyelmet természeti környezetünk építőipari és épülethasználati
túlterhelésére, és arra, hogy gondos tervezéssel mindez csökkenthető. A
MEH a pályázattal ösztönözni kívánja a felnövekvő építészgeneráció
tagjait, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az energiatakarékos
megoldások, és ökologikus szemlélet alkalmazására.
A Debreceni Egyetem kezelésében lévő, Debrecen, Egyetem tér 1. sz. alatti, 22246/1 hrsz-ú ingatlanon meglévő (Dóczy József utcai) sporttelep délkeleti részének átalakításával - a tervezési programban rögzített megrendelői igények és a szabályozási terv előírásai szerinti -
A Közbeszerzési Értesítő 2011. évi 131. számában 27703/2011 iktatószámon
(TED: 2011/S 215-351014) megjelent a MÁV Zrt. Budapest Nyugati
pályaudvar tetőfelújítás komplex tervezése tárgyában kiírt nyílt
közbeszerzési eljárása. A tender ajánlattételi határideje 2011. december
22. Az alkalmassági kritériumokról és egyéb feltételekről az ajánlati
felhívás, illetve az ajánlatkérőtől megvásárolható dokumentáció
tartalmaz részletes információkat.
A díjazottak a Bíráló Bizottság döntése alapján:
I. díjban (4.000.000,- Ft) részesült:
6. sorszámú pályamű Puhl és Dajka Építész Iroda Kft.
Vezető tervező: Dajka Péter
Munkatársak: Berecz Dániel, Csirmaz Annamária, Drabant Ágnes, Horváth Ágnes, Huszár Tamás, Ivanics Zoltán, Oltvai Tamás
VÁROSÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZAT ELNEVEZÉSE:
A vasúttól a sportcélú városközpontig Bp. XV. Kerület Rákospalota Városrészközpont területére eső fejlesztések összehangolására.
AZ ÖTLETPÁLYÁZAT TÁRGYA:
Bp. XV. kerület Rákospalota Városközpont területén indulható fejlesztési
programok összehangolása.
„Dunánk partjai Budapesten” – nagyszabású és újszerű – társadalmi,
szakmai konzultációsorozaton alapuló, egymásra épülő, városszerkezeti és
városépítészeti ötletpályázat rendszer kerül kidolgozásra a Fővárosi
Önkormányzat 2011. szeptember. 21-i közgyűlési döntése alapján.