A Magyar Építész Kamara és a Magyar Építészek Szövetsége által meghirdetett Diplomadíj pályázatra 94 terv érkezett. Ezeket 3 téma szerint csoportosítottuk, építészet - műemlékvédelem, terület-és településtervezés, valamint táj- és kertépítészet. Egy-egy témakört külön szakértő zsűri bírált.
Sáros László György, a MÉSZ elnöke: „…az Év háza pályázatot innentől a most megszűnő Pro Architektúra díj kistestvérének tekintem.”
A hagyományosan az Építészet Világnapján, annak nyitóeseményeként az Építészek Házában, adták át az Év háza pályázat 2015 évi díjait. A fődíjat idén Borbás Péter DLA építész tervei alapján, Szentendrén megépült Ökologikus ház nyerte.
Ismét egy izgalmas esemény készülődik Budaörsön, a Zichy-majorban!
Szeretettel várunk mindenkit: gyereket-felnőttet, építészt és nem építészt, akit érdekel Budaörs kialakulóban lévő új közösségi helye, valamint a Budaörs jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről szóló INTERAKTÍV kiállítás.
Tervezői- és tűzvédelmi támogatás és a kivitelezés teljes folyamatát végig kísérő együttműködés nem csak a megrendelők, de Frisomat csarnokkal dolgozó építészek elégedettségét is szolgálja. Az OTSZ új szabályai miatt pedig a könnyűszerkezetes acélcsarnok felhasználásának lehetőségei tovább szélesedtek.
A Hello Wood csapata a Közgazdasági Politechnikum Inkubátor Házában várja az építészeket, dizájnereket, ácsokat és urbanistákat.
A Közgazdasági Politechnikum épületében nyílt meg Magyarország első Do It Yourself co-working irodája. A Technika 1 egyedülállóan jól felszerelt műhelyeibe a profik mellett fiatal szakembereket, egyetemistákat, középiskolásokat, gyerekeket és a dizájn iránt fogékony, barkácsolásra nyitott hobbialkotókat is várnak. Az egyik alapító a Hello Wood alkotócsoport, amely pár nappal ezelőtt elnyerte a Magyar Formatervezési Tanács által alapított 2015-ös Design Management Díjat.
Az épületek energiahatékonyságáról szóló Európai Uniós irányelvnek való megfelelés érdekében a hazai épületenergetikai rendeletek is fokozatosan változnak, szigorodnak. Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról és tanúsításáról, a követelményértékekről szóló hatályos rendeletek és módosítások között nem egyszerű eligazodni még a szakembereknek sem, nemhogy a témában általában kevésbé jártas építtetőknek.
Bologna, szeptember 28.–október 2.
A Mapei az idén szeptember 28. és október 2. között Bolognában megrendezésre kerülő nemzetközi fürdőszoba, burkolat és szaniter szakvásáron, a Cersaié-n is képviselteti magát. Mint eddig minden évben, a kerámia szektor mostani seregszemléjén is a legnevesebb olasz és külföldi gyártók mutatják be itt a legújabb fejlesztéseiket és az aktuális trendeket.
Mindenkinek, aki tervezéssel foglalkozik és prezentálnia kell munkáit fontos, hogy igényesen és látványosan mutathassa be elképzeléseit. Az EuroSolid Kft. forgalmazásában már elérhetővé váltak a magyar közönség számára is a V-Ray és a RenderIn nevű fotórealisztikus renderelőmotorok.
Mindkét kiegészítő szoftver a SketchUp PRO verzióba teljesen beépülve dolgozik, így használatuk egyszerű és az eredmény azonnal látható. A SketchUp által biztosított anyagkönyvtár lehetővé teszi, hogy gazdag és változatos minták közül válogasson, illetve valósághű és részletgazdag textúrát adjon a modelljében szereplő tárgyaknak, elemeknek. Rendelkeznek előnézeti ablakkal, így valós időben könnyen be tudja állítani a kívánt nézőpontot, mely segít, hogy munkáját a legjobb fényben és a leginformatívabb módon tárja ügyfelei elé.
Családi házakon és középületeken egyaránt közkedvelt formai megjelenést kínálnak a sík felületű, egyenes vágású tetőcserepek, amelyek a sok szakember számára természetesen alkalmazott kerámiából készülnek. Egyre több helyen, különböző színekben jelenik meg a Domino modell, amelynek a természeti tájba illeszkedését egy a visegrádi vár alatt megépült, kortárs rendezvényközponton is megfigyelhetjük.
PROGRAMOK a Magyar Építészek Házában ( 1088 Bp. Ötpacsirta utca 2.)
Kiállítás a Kiscelli Múzeum Templomterében, 2015. október 2-11.
A Kiscelli Múzeum Bánlaki Katával /Karcsi Papírboltja/ és Szigeti Zsófi enteriőrstylisttal együttműködésben bútorgyűjteményének tíz féltve őrzött kincsét mutatja be és helyezi mai kontextusba kézzel készített papír installációk segítségével. A Design Hét Budapest 2015 eseménysorozat hivatalos részeként megvalósuló kiállításunk az idei Home Sweet Home tematikához igazodva a kastély múlt századi urának, Schmidt Miksának a korát idézi meg, akinek az épület egykor második otthona volt.
Időpont: 2015. október 01. csütörtök, 20:20 óra
Helyszín: Hellobabybar (1062 Budapest, Andrássy út 52.)
A Pecha Kucha Night ezúttal ismét különkiadással jelentkezik a Design Hét keretében. Design Hét az 'Otthon' hívószó köré gyűjti az érdekes design, építészeti és kreatív projekteket. Várunk mindenkit, aki fogékony a kortárs építészet, belsőépítészet és design iránt.