A NOVOFER Alapítvány kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:
* kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
* jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
* megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
* személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.
A Budapesti Építészeti Filmnapok 2016. márciusában tartandó 8. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül. A nevezés ingyenes.
A filmnapok küldetése, hogy a kortárs építészet, urbanisztika és design legfontosabb kérdéseit a film médiumán keresztül tegye hozzáférhetővé bárki számára.
Beküldési határidő: 2015. október 31.
Ha megfelelő szigetelőanyagot tennénk megfelelő vastagságban a beépített padlásterek tetőszerkezetébe, télen megakadályozhatnánk akár 15-25%-os hőveszteséget, ugyanakkor nyáron megelőzhetnénk azt, hogy a felforrósodott tető felmelegíti a belső légteret. Így spórolhatnánk mind a fűtés-, mind a villanyszámlánkon.
Időpont: minden szombaton, 9-13 óra között
Helyszín: Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Bp. XV. Bocskai u. 74-78.)
A MOME Design Intézete immár negyedik alkalommal szervezi meg az Intézet gólyáinak szóló első féléves programját, a Design Szolfézst. A Design Szolfézs keretében a hallgatók tömbösítve vehetnek részt az alapozó képzéseken, ezzel segítve egyrészt a tanulást, másrészt a közösségi érzet megteremtését. A félév nyitánya a Design Rafting, mely az első mélyvíz a friss hallgatók számára.
A Design Rafting egy két napos rendezvény, amelyen a hallgatókból és oktatókból, szakemberekből álló 6 csapat mérkőzik meg egymással. Az izgalmas és sok kreatív energiát megmozgató program eredmény hirdetése a MOME Auditóriumában lesz.
Grekofski Nathalie belga építész 25 éves jubileumi kiállítása és konferenciasorozata.
Helyszín: MÉSZ-székház, Kós Károly terem
Megnyitó: 2015. szeptember 21. 17:30
A klasszikus Eternit síkpala ma már természetes alapanyagú, egyszerűen, gyorsan szerelhető, könnyű szerkezetű gyakorta alkalmazott építőelem, nem pedig az a rossz hírű azbesztet is tartalmazó anyag, amely egykor volt. A síkpala segítségével különböző rakási módok választásával különböző stílusú tetők építhetőek, így a legkülönfélébb elképzelések is megvalósíthatóak.
Elképesztő felhozatal a magyar építészetben 2015-ben Szeptember 4-től a közönség is szavazhat a legkiemelkedőbb építészeti munkákra.
2015. október 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg 11. alkalommal a Média Építészeti Díját az e p iteszforum.hu szervezésében. Az díjra idén 84 épülettel és 60 tervvel neveztek. A szeptember közepéig tartó előzsűrizést a holland Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője vezeti, amelynek eredményeként 5 terv és 5 épület kerül a döntőbe.
Budapest, 2015. szeptember 7. ... A 2015. szeptember 25. és október 4. között zajló Design Hét Budapest folytatva az elmúlt évek nagy sikert arató hagyományát, a design területén rendkívüli sikereket elérő Spanyolországot látja vendégül. A programok palettája épp oly színes, mint az Ibériai félsziget: lesznek kiállítások, előadások, beszélgetések, design túrák, de még design rövidfilmek is.
Ausstellung "Max Fabiani. Architekt der Monarchie" 22.10. - 30.11.2015
Architekturzentrum Wien
2015 09 08 kedd
képzőművészet FUGA fine arts
18:00 Lelki gravitáció
KALMÁR János
Kiállításmegnyitó
A megnyitón elhangzik:
DÓRA Attila: Lelki gravtitáció – zene zongorára és élő elektronikára
Megtekinthető: 2015 09 27
2015 09 03 csütörtök
könyv FUGA books
18:00 Építészgondolatok / KAISER Anna
Magánkiadás, 2015
Könyvbemutató
Bemutatja:
BUGÁR-MÉSZÁROS Károly (építész)
Részleteket olvas fel:
BORSOS Luca
Énekel:
DÉKÁN Jenő (operaénekes)
Zongorán kísér:
TURÓS Enikő (zongoraművész)
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft). MÉK 2015/49