A magyar tervezők túlnyomó része hazai tervezőprogramot használ – derül ki a Lechner Tudásközpont által a Magyar Építész Kamara tagjai körében végzett felmérés eddigi eredményeiből.
A Lechner Tudásközpont július közepén elindított felmérésének célja, hogy képet kapjunk arról, milyen szoftvereket és fájlformátumokat használnak a MÉK tagjai, illetve ezek közül melyek a legelterjedtebbek, a legpreferáltabbak. Az online kérdőívet a Lechner Tudásközpont és a MÉK honlapjain, valamint a nagyobb építész portálokon keresztül is elérhetik a tervezők.
Összesen tizenegy magyar épületet és tervet választott ki a rangos nemzetközi előzsűri
Megvalósult projektként a badacsonytomaji Szent István Király Kápolna, az ELTE Bölcsészkarának II. világháborús emlékműve, Visegrád városközpont fejlesztésének első üteme, a Galyatető kilátó, a debreceni Műteremház és a budapesti Ramenka étterem került be az Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője által vezetett előzsűri listájába épület kategóriában. A változatosság a tervekre is érvényes, ahol a Növénytani kutatóintézet, Állatkerti ökoközpont, az Athenaeum of Philadelphia könyvtár, a Magyar Szentföld-templom továbbgondolása és egy Bence-hegyi kilátó terv jutott tovább. A nyerteseket az Uránia Nemzeti Filmszínházban összegyűlt magyar újságírókból álló zsűri választja ki október 16-án. Ugyanitt az egyetemistáknak meghirdetett Saint-Gobain 350 Award, két különdíj és két közönségdíj is kiosztásra kerül majd; a közönség szavazatait még gyűjtik a szervező epiteszforum.hu oldalán.
Az idén 12. alkalommal megrendezésre kerülő Design Hét Budapest szeptember 25. és október 4. között zajlik; a hazai design szakma egészét megmozgató, széles közönséget vonzó eseménysor számos programja kötődik a MOME-hoz.
Ezúttal három sztárdesigner látogat el október 1-jén a MOME-ra. Spanyolország – a Design Hét Budapest díszvendége – két neves designerével lesz jelen az egyetemen. Marti Guixé művész, designer fő érdeklődési területe a gasztronómia, a világ egyik legismertebb food designerének számít, előadása is erre a témára fókuszál. Alejandro Mesonero-Romanos, a SEAT vezető designere, a spanyol autó márka eleganciájának és precizitásának, valamint „genetikai kódjának” a titkaival ismerteti meg a résztvevőket. A két spanyol tervező mellett a designvilág egy harmadik neves alakja, Harri Koskinen a talán legismertebb finn formatervező is ellátogat a MOME-re és szűk körű, kifejezetten szakmai előadást tart az egyetem hallgatóinak.
Szeptember 4-től a közönség is szavazhat a legkiemelkedőbb építészeti munkákra
2015. október 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban rendezik meg 11. alkalommal a Média Építészeti Díját az epiteszforum.hu szervezésében. Az díjra idén 84 épülettel és 60 tervvel neveztek. A szeptember közepéig tartó előzsűrizést a holland Indira van't Klooster, az A10 magazin főszerkesztője vezeti, amelynek eredményeként 5 terv és 5 épület kerül a döntőbe.
Az Algériában 1967 és 1989 között felépült közel 200 magyar tervezésű építészeti és mérnöki alkotás gyűjteményét, az építészetben alkalmazott innovatív felmérési technológiákat és a Lechner Központ filmarchívumát is megismerhetik az érdeklődők szeptember 25-én, az idei Kutatók Éjszakáján.
2015 09 21 hétfő
építészet FUGA architecture
18:00 LUMEN Tanfolyamok
Nyílt Nap
Kamarai tagok 1 kreditpontot igényelhetnek (1000 Ft). MÉK 2015/49
Immár ötödik éve került megrendezésre a Design Szolfézs, a félévet tematikus blokkokra osztó programsorozat, melynek indító kétnapos workshopja a Design Rafting. Az idén hat csapatba osztott ifjú tervező hallgatóknak ezúttal Rube Goldberg masinákat kellett megalkotniuk. A győztes gép A nagy cipőfűző kikötő lett, amit Fülöp József rektor cipőjén mutattak be, sikeresen.
A tekintélyes múlttal rendelkező Sa int-Gobain cégcsoport évfordulója alkalmából innovációs erejét szemléltető, futurisztikus, utazó pavilonok járják be a világot.
A Saint-Gobain története a 17. századra nyúlik vissza: a tükörüveg gyártására szakosodott manufaktúrát 14. Lajos király alapította. Első megrendelése a versailles-i tükörterem elkészítése volt. Az 1850-es években nyitotta meg első, külföldi üzemét Németországban, mellyel kezdetét vette a ma már 64 országban jelen lévő nemzetközi cégcsoport expanziója. Mára a cégcsoport az egyike a világ vezető lakókörnyezet-fejlesztéssel és építőiparral foglalkozó vállalatainak.
2014. decemberében Magyarország legnagyobb gombatermelő üzemében, a Bio-Fungi Kft. ócsai telephelyén szigeteltünk. A cég 100%-ban magyar tulajdonban van, és a magyarországi értékesítés mellett a nemzetközi kereskedelem legmagasabb igényeinek is eleget téve látja el termékeivel a gombapiacot. Ehhez igazodva 13 db új laskagomba termesztő egységet építettek.
Az IPN-QuadCore fejlesztése: megkérdeztük a tervezőket és az épülettulajdonosokat, mit tartanak fontosnak a jövő épületei szempontjából. A válasz: Innováció a hőtechnikai teljesítmény, a tűzvédelem, az egész élettartamon át tartó hatékonyság és a fenntarthatóság szempontjából. A hőszigetelt szendvicspanel technológiájának új generációja.
A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. A 30 kiválóság között idén is olyan művészek, sportolók és a tudományos élet, a népművelés, oktatás és a sajtó képviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést. Az egyes kategóriák legjobbjait ugyancsak a kuratórium választja ki, akik a Primissima cím mellett komoly anyagi elismerésben is részesülnek.
A biennale szeptember 9 és október 20 között tekinthető meg, témája az "önműködő város" (Self-driven City).